Képzés-hétvége DT-seknek

2017. január 13.

Az Ady Diáktanács képzés-hétvégét szervezett január 13-15. között Szalárdon, melyen adys, illetve eminescus diákok vettek részt, szám szerint 20-an.

A hétvége első képzője reggel 10 órától Bántó Norbert volt, a Sci Fi című kiskönyv írója, aki többek között tanárként, idegenvezetőként, illetve politikusként tevékenykedik. Bemutatót tartott a diákoknak a mindenki által álmodott siker eléréséről, és el is indította őket ezen az úton azzal, hogy első lépésben rövid-, közép- és hosszú távú céljaik meghatározására buzdította őket.

Ebéd után Jakab Gábor folytatta, aki a csapatépítő játékok segítségével – mint például a Marshmallow Challange (Mályvacukor kihívás) –  aktív, összeszokott társaságot alakított ki. Ezek után munkacsoportokban dolgozva mindenki az aktuális tanügyi rendszer fő problémáit kereste, valamint ezekre megoldási javaslatokat is meghatároztak, így ideológiai vitát tartottak a tanügy hatékonyságáról.

Délután 5 órakor Bíró Rozália képviselő asszony tartott előadást a kommunikációról, elméleti és tapasztalati tanácsokat osztott meg a diákokkal a különféle csoportokkal való kapcsolat építéséről, fenntartásáról. Ezt követően munkapályájára hivatkozva bemutatta, hogyan lehet ezeket a kapcsolatokat megfelelő külső és belső kommunikációval kamatoztatni egy ügy elérésének érdekében.

A késői időpont ellenére este hétkor Bauman Gergő politológus és tanár nyílt beszélgetésen keresztül a tanulói diákstatutumot tárgyalta a diákokkal. Fontosabb innovatív pontjait is bemutatta, mint például a telefonoknak órán, kizárólag tanulmányi célokra való használata.

A vacsora előtt még Kőrösi Kristóf, tizenkettedikes diák, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum Diáktanácsának elnöke, a képzés-hétvége főszervezője kiértékelőt tartott a szombati napról. Sikertörténetnek nyilvánította azt, hogy a magyar diáktanácsok végre nem mint riválisok, hanem mint társszervezetek dolgoznak együtt, ennek köszönhetően javaslatokat is tett közös rendezvények szervezésére, közös álláspontok kialakítására.

Másnap reggel tízkor Szabó Ödön parlamenti képviselő a tőkét mint tudás-, érzelem- és kapcsolati forrást tárgyalta, annak  felépítésével és felhasználásával bővítette a diákok ismereteit. Ezek után az ideális, tekintélyes vezető tulajdonságairól beszélgetett a diákokkal. A képviselő úr előadását a parlamentben általa reprezentált tanügyi álláspontok ismertetésével zárta, amely során a szombati napon azonosított problémákat és azok megoldásának javaslatait mutatták be a diákok előadójuk számára.

 

A képviselő urat követően Olteanu Roberta, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség volt elnöke zárta az eseményt, aki a rendezvényszervezés témájában a SWOT-analízisnek és a célfának a használatát mutatta be.

A nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum Diáktanácsa, vagy ahogy ők mondják: "Ady DT", ezúttal is köszönetét szeretné kifejezni a meghívottaiknak, Bántó Norbertnek, Jakab Gábornak, Bíró Rozáliának, Bauman Dieter Gergőnek, Szabó Ödönnek és Olteanu Robertának a tartalmas képzésekért, valamint Szalárd község helyi önkormányzatának és Nagy Miklós polgármester úrnak a képzés helyszíneinek biztosításáért.

 




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad