Tavaszköszöntő bál

2017. március 03.

A tavaszköszöntő bálon több, mint 100 táncolni vágyó fiatal jelent meg, többen olyanok, akiknek ez volt az első báljuk. A hagyományos társastáncot kétszer is a Just Dance-szel szakítottuk meg, ami talán kicsit kötetlenebb és viccesebb, mint a páros táncok. Este 11-kor bálkirályt és bálkirálynőt hirdettünk: Kovács Ferenc és Kiss-Arany Tamara lettek a nyertesek. Őket szimbolikusan egy-egy virágkoszorúval koronáztuk meg, majd ezután egy órán keresztül még bálozhattak azok, akik fáradhatatlanul az egész rendezvény alatt jelen voltak.



Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad