Jól sikerült az adysok gólyatábora

2018. október 12.

Az idei évben – a Diáktanács odaadó munkájának köszönhetően – sor került a gólyatábor megszervezésére, amelynek helyszíne Székelyhíd volt. Ez az egy hétvégét felölelő kirándulás lehetőséget nyújtott az új kilencedikes diákjainknak arra, hogy játékos programok során jobban megismerjék egymást.

Gólyaként nem voltunk tisztában azzal, hogy mire vállalkozunk, mindenesetre izgatottan vártuk a közeledő hétvégét. Széles mosollyal az arcunkon szálltunk fel a vonatra, magunk mögött hagyva a város zaját, hogy aztán elfoglaljuk szállásunkat a székelyhídi strand békés csöndjében. Miután letettük a csomagjainkat és kipihentük az út fáradalmait, a DT-sek első dolga az volt, hogy kiosztották a táborhoz készült egyenpólókat, majd ezt követően színesebbnél színesebb ismerkedő játékokra invitáltak minket. A programokban gazdag napot egy tábortűz fölötti mályvacukorsütögetéssel koronáztuk meg.

A DT-sek gondosan vigyáztak arra, hogy senki se unatkozzon, vagy ne érezze egyedül magát: kipróbálhattuk, hogy milyen számháborúzni a strand hatalmas udvarán, "megöltük" egymást csupán egy titkos puszival, illetve csobbanhattunk egyet a strand termálvizében.

Az élménydús tábort  bulival zártuk, ahol együtt táncoltunk a DT-sekkel, akik nélkül mindez nem valósulhatott volna meg.

Köszönjük a szervezőknek, hogy a saját évfolyamtársainkat jobban megismerhettük, új barátokkal lettünk gazdagabbak!

Lajos Bernadett 9.E

Nemes Eszter 9.E




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad