Diák Értékfeltáró Klub alakult az Adyban

2015. május 27.

Diáktalálkozók a hungarikumok és a gótikus várak jegyében címmel határon átnyúló projekt indult a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola és a miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola közreműködésével. A pályázatot a Mi egy Másért Gyulai Gyermekekért és Ifjúságért Közhasznú Egyesület nyújtotta be és nyerte meg.
Az együttműködés célja Nagyvárad, Gyula és Diósgyőr várainak bemutatása, egyéb városi értékeinek összegyűjtése, népszerűsítése a köznevelési intézményekben. Ennek első lépéseként mintegy 25 diák aktív részvételével az Adyban is megalakult a helyi értékfeltáró diákkör (irányító: Fazakas Gábor), melynek feladatai közé sorolható a helytörténeti és nemzeti értékek gyűjteményének összeírása, felkeresése, tanulmányozása, adatközlőkkel való riportkészítés és ezeknek a diákok munkájába való bevonása, a feltárt értékek bemutatása és népszerűsítése. Mindez kiegészül rendhagyó tanórákkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és a résztvevő iskolák kölcsönös tanulmányi kirándulásaival.
A helyi Diák Értékfeltáró Klub (DÉK) megalakulásakor a résztvevők információkat gyűjtöttek magáról a projektről, annak céljairól, fontosságáról, megismerkedtek a résztvevő társintézményekkel, Gyula, Diósgyőr és Nagyvárad váraival, igaz csak a világháló segítségével. Türelmetlenül várjuk a személyes találkozást is!

Diák Értékfeltáró Klub alakult az Adyban
Diák Értékfeltáró Klub alakult az Adyban
Diák Értékfeltáró Klub alakult az Adyban
Diák Értékfeltáró Klub alakult az Adyban
Diák Értékfeltáró Klub alakult az Adyban
Diák Értékfeltáró Klub alakult az Adyban
Diák Értékfeltáró Klub alakult az Adyban
Diák Értékfeltáró Klub alakult az Adyban



Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad