,,European Day of Languages” – nyitott ablak a nyelvtanulásra

2019. október 15.

A Let’s stop consumption frenzy! (Fékezzük meg a fogyasztási őrületet!) címet viselő Erasmus+ harmadik mobilitása alatt, ami ezúttal a szép Görögországba vitt minket, iskolánk diákjai is részt vettek a European Day of Languages (Európai Nyelvek Napja) megünneplésében. Hogyan is lehetett volna ezt sikeresebben megoldani, mint az öt résztvevő ország diákseregének bevonásával?  Az egyik foglalkozás alatt a diákoknak egy közös szótárat kellett összehozniuk annak érdekében, hogy a barátkozás és egymás nyelvének megismerése hozzásegítse őket a közös munka eredményes elvégzéséhez és a csapatszellem megerősítéséhez. A szavakat aztán vegyes csoportokban meg is tanították egymásnak, vidáman észrevételezve, hogy nem is olyan könnyű egy idegen nyelv alapjainak az elsajátítása.     

Az európai nyelveknek szentelt nap (szeptember 26.) a találkozó kellős közepére sikeredett, amikor a diákok már ötletekkel és élményekkel gazdagodva egy videót is készítettek az esemény megünneplésére. Csodálatos hét volt az interkulturalitás égisze alatt! Mindent egybevetve továbbra is kiállunk mottónk mellett, miszerint ,,Tanulni jó”! 

Koncz Brigitta




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad