Május 19-én, szűk "családi" körben ünnepelte nagykorúsítását a 12.A osztály. A végzősök a felnőtt- és gyermeklét, a menni vagy maradni dilemmájáról beszéltek, énekeltek meghívottaiknak. Zsóri Réka beszéde hangsúlyozta a maradóknak: minden diák külön egyéniség, saját sorssal, életúttal, vágyakkal, mégis eggyé teszi őket a közös négy év a suliban. A tanév végi hajrában, a vizsgára készülve még utoljára megcsodálhattuk őket együtt, teljes egyetértésben, a személyesen tervezett hudikban. Az osztályfőnök, Domján Katalin rövid köszöntője után kedves szavakkal jellemezte egyenként mindannyiukat. Köszönjük a megható alkalmat, a remek ötletet!

************

Én voltam, aki reggel kócos hajjal és egy kávéval szaladt be a portán, hogy nehogy lekéssem a románórát. Én voltam, aki ültem a padsorokban, és mondogattam magamban: „Enigma Otilia este un roman realist-clasic prin temă..”, utána hirtelen csak ez jutott az eszembe: „Ei! Ce să-mi fac? Așa m-a lăsat Dumnezeu!” Én voltam, aki magyarórán beleélte magát egy igazi drámába, legyen az e világi vagy sem. Én voltam, aki várva vártam a matekórát (annak ellenére, hogy néha leellenőriztem az ujjamon, hogy 8 meg 3 tényleg 11). A kémia-, fizikaóra a laborokban,.. olyan volt, mintha egy másik világban lettünk volna. Én voltam, aki zene- és rajzórán is próbáltam a legjobbat kihozni a tehetségemből. Én voltam, aki valláson ültem, néha korgó hassal, de figyelve. Én voltam, aki tornaórán alig várta, hogy tollasozzunk vagy kosarazzunk. Én voltam, aki töriórán várta a csokit, aki földrajzon várta, hogy éljük magunkat bele a tanár úr magyarázásába. Én voltam, aki alig várta a kreatív írást, mert ott a mindent IS megbeszéltük. Én voltam, aki kérdezte infó órán : „Hogy kell a HTML-t elkezdeni?” Én voltam, aki német, olasz, angolórán még spanyolul is beszéltem, vagy énekeltem, ha kellett. Én voltam, aki, ha tudományokból és biológiából megtanultam valamit, tudósnak és orvosnak hittem magam. Én voltam, aki tiszta szívvel várta, hogy lépjen be az ajtón, és mondja azt: Madárcsicsergős szép jó reggelt kívánok! Ő volt az, aki óvott, aki segített, tanított, nemcsak a filozófiai és pszichológiai elméletekre, hanem az életre! Mi a legjobb az egészben? Az, hogy nem csak én voltam, hanem ezek mi voltunk. Mi, akik hálásak vagyunk, hogy végigvezettek minket a középiskola tekervényes ösvényein. Köszönjük szépen az alázatos munkájukat, ami nélkül nem jutottunk volna el idáig! Köszönjük szépen, hogy elplántálták bennünk azt, ami a nagybetűs élethez szükséges, és hisszük azt, hogy ez mihamarabb a felszínre tör. 

Sándor Petra-Andrea, Zsóri Réka XII.A