Tanári kirándulás Budapestre

2022. november 08.

Minden kirándulás célja kimozdulni a négy fal közül, utazni, együtt lenni más emberekkel. Utazás közben észrevétlenül lehet egyszerre tanulni valami újat, és kellemesen eltölteni az időt. Ha ez azzal is társul, hogy közben világraszóló magyar találmányokkal ismerkedünk meg, illetve a Budavári Palota egyik csodáját tekinthetjük meg, akkor minden adott egy nagyszerű naphoz, egy remek csapatépítő kiránduláshoz.

Így történt, hogy az Ady Endre Elméleti Líceum tanári kara egy budapesti kiránduláson vett részt, ahol a célunk  - az Álmok álmodói nevű kiállítás és a Budavári Palota Szent István termének megtekintése -  mellett szerettük volna jól érezni magunkat, és egy kicsit “másképpen” is eltölteni együtt az időt. 

A tanár is tud kíváncsi lenni. Az Álmok álmodói olyan kiállítás, ahol a látogató felfedezhet, megismerhet, kipróbálhat olyan magyar találmányokat, amelyek a tudomány jelenbe vezető kanyargós útján igazi mérföldkövek voltak. A kiállításon olyan tudományos és technikai vívmányokat ismerhettünk meg, amelyek felfedezői, megalkotói a magyar néphez és kultúrához kötődő tudósok, szakemberek voltak. Kíváncsi felfedezők, akik új földekre léptek, mérnökök, akik megépítették ötleteiket, tudósok, akik az univerzum rejtelmeibe férkőztek. Megmutatták a világnak, amit még csak ők láttak addig, vagy amiről csak ők álmodtak még, hogy lehetséges. Csak pár név a hírességek listájáról: Neumann János és az általa felfedezett számítógépes elv, Szent-Györgyi Albert és az általa felfedezett C-vitamin, Semmelweis Ignác a gyermekágyi lázzal kapcsolatos áttörése, Gábor Dénes hologramja, Rubik Ernő bűvös kockája, Goldmark Péter színes tévéje, Bíró László golyóstolla, Pavlics Ferenc holdautója, Farkas Ferenc gépészmérnök, aki magyar táncokat mutatott be Henry Fordnak, és még sorolhatnánk, mi minden várja a felfedezésre vágyókat a Millenáris csarnokban berendezett kiállításon. Az itt eltöltött alig több, mint 3 óra éppen csak arra volt elég, hogy megízleljük ezt a csodálatos tudományos világot, sajnos menni kellett a látogatás következő helyszínére.

A Budavári Palota Szent István-terme a maga nemében azért is egy csoda, mert - egyedülálló módon - tabletes interaktív tárlatvezetést tesz lehetővé. A tárlatvezetés digitális volta abban állt, hogy a tableten vizuális elemekkel gazdagított, interaktív, ismeretterjesztő feladványok és izgalmas elbeszélések útján ismerhettük meg a Szent István-terem megszületését és az első magyar király korát.

A Szent István-terem történetét bemutató tárlat az építőkről és az építtetőkről mesélt nekünk, ezáltal bevezetést kaptunk a korabeli Európa egyik legjelentősebb uralkodói palotájának létrehozásába. Az interaktív eszközöknek köszönhetően a tárlat látványos módon enged betekintést az első magyar király, Szent István életművébe és az őt övező tiszteletbe, továbbá megcsodálhattuk a Szent Korona, a magyar államiság legfontosabb jelképének hű mását is.

A kirándulás minden elvárást felülmúlt. Sokat nevettünk, rengeteg új dolgot ismertünk meg és próbáltunk ki, tapasztalhattunk meg. A virtuális séta a Marson minden pálmát elvitt! Köszönjük Sóki Béla kollégánk és Vad Márta igazgatónő szervezői munkáját, mely nélkül ez a kirándulás nem jöhetett volna létre.

Vad Zoltán




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad