József Attila születése napját ünnepeltük

2017. április 12.

József Attila születésének évfordulóján, a költészet napjának ünnepléseként a 9.E osztály diákjai a költő Tiszta szívvel című költeményét olvasták és értelmezték közösen. Ezt követően a gyerekek a vers továbbgondolásaként parafrázist írtak a költeményhez.

Ezek közül néhányat most leteszünk a költő virtuális emlékművéhez szeretettel:

Őszinte szívvel

 

Van eszem és van szívem,

Van szemem és van lelkem.

Van terhem és bánatom,

Késem és bátorságom.

 

Harmadnapja szenvedek,

Nagyon sokat szüntelen.

Húsz esztendőt kínlódtam,

Húsz esztendőt kidobtam.

 

Ott a szemét tetején,

Az ördög ott meglelé…

Mert sokat itt betörtem,

Mert itt embert is öltem.

 

Életemmel végeztem,

Nagy bánattal temetnek,

Síromon nagy gaz terem,

Bánatos kis szívemen. (S.B.)

 

Csak úgy vagyok, úgy érzem.

Sok a plasztikai műtétem.

Van már végre fenekem,

Az elég lesz? Nem hiszem.

 

Harmadnapja nem eszek,

Csak vizet s zöldségeket.

Harminc kilóm hatalom,

Ám öt kilóm mégis eladom.

 

Hogyha nem kell senkinek,

Majd egy évig depizek.

Akkor aztán megsajnálnak,

S rólam párat lerángatnak.

 

Elvisznek és befognak,

Mért csináltam ezt magamnak?

Szomorú leszek, s csontsovány,

Nem marad utánam semmi más. (B.B)

Romlott szívem

 

Vár már otthon anyám,

Mert távol van a hazám,

Magányom a szemfedőm,

Nem találom szeretőm.

 

Száraz szénát eszek,

Abból is csak keveset.

Fárasztó a hatalom,

Szabadságom feladom.

 

Nem mondom el senkinek,

Mitől mérgeződtem meg.

Mindenhova betörök,

Minden embert megölök.

 

Műveimért felkötnek,

Szavaimmal elfödnek,

Lelkem egy üres terem,

Omladozik szívemen. (B.D., L.D.)

Tini szívvel

 

Nincs faterom, se muterom,

Se atyám, se kecóm,

Se instám, se facebookom,

Se tinderem, se csajom.

 

Három napja nem kajálok,

Még csak nem is piálok,

Az egészséges étrendet is kihagyom,

16 évemet olx-re felrakom.

 

Hogyha nem kell senkinek,

Majd a suli veszi meg.

Fiúk szívébe betörök,

Ha kell, ablakot török.

 

Elfognak, megbüntetnek,

Az igazgatóhoz felvisznek,

Vétkezek, de nem bánom:

Ilyen a korosztályom.  (V.R., Gy.A.)

 




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad