Az Adyban működik a megye első tehetséggondozó központja

2017. január 12.

2012-ben az "eMag az Oktatásért" Alapítvány tehetséggondozó központokat indított az ország legnagyobb városaiban, hogy segítse a diákokat a tantárgyversenyekre történő felkészülésben. Jelenleg a matematika, fizika és informatika tantárgyak oktatását támogatják, és remélhetőleg – javaslatunkra –jövőre a robotikát is. A Bihar megyei fizikusok 2016-ban csatlakoztak a kezdeményezéshez, így jött létre az eMag Bihar megyei Fizika Tehetséggondozó Központja. További részletek az eMag Alapítvány honlapján.

                                                                                    Miért jó ez?

    A diákoknak azért, mert ingyenes, rendszeres és színvonalas oktatásban részesülnek, időben szembesülnek a komoly versenyek elvárásaival, együtt tanulhatnak a „vetélytársakkal”, egyszóval aktív részesei az eseményeknek.
      A szülőknek azért, mert költségek nélkül biztosíthatják tehetséges gyermekeik fejlődését. Ez bővíti a pályaválasztás perspektíváit, és mindezt egy nagyon jó közösségben.
     A tanároknak azért, mert a megye legjobb diákjaival dolgozhatnak, motivációt kapnak a szakmai fejlődéshez, tapasztalatot cserélhetnek hasonló érdeklődésű kollégáikkal, kiszakadnak a mindennapok rutinjából, és mindezért még elismerés is jár.
    Az iskolának azért, mert ismertté válik, továbbviszi a színvonalas fizikaoktatás hagyományait, javul felszereltsége, mindez az iskolaalapítók 245 évvel ezelőtt megfogalmazott céljaival összhangban.

A központ megalakulásának rövid története

    2016 júniusában kaptunk felkérést a központ létrehozására. A nyár folyamán kiválasztottuk az oktatókat és tisztáztuk a feltételeket, majd szeptemberben meghirdettük a válogatást a megye iskoláiban, összeállítottuk a feladatokat, és teszteltük a jelentkező diákokat.
     Hosszas alkudozás után az eMag elfogadta, hogy magyar csoportok is induljanak a tehetséggondozó központban, így jelenleg hatodik, hetedik és kilencedik osztályban egy román és egy magyar nyelvű csoport indult, a többi évfolyamon a jelentkezők alacsony létszáma miatt csak román. Az oktatás októberben kezdődött minden csoportban.
     A felvett 106 diák több mint 60%-a rendszeresen jár az előkészítőkre. Ez nagyon jó aránynak számít, ha figyelembe vesszük a természetes lemorzsolódást és az oktatás magas színvonalát, hiszen a cél a sikeres versenyzés és az eredményesség.
       Az alapítvány finanszírozásában példatárakat vettünk a diákok számára, valamint egy könyvszekrényt. A meglévő szakkönyv–állományunkkal kiegészítve megteremtettük egy lehetséges fizikakönyvtár alapjait. A példatárak nagy részét kikölcsönöztük a diákoknak, hogy segítséget nyújtson a felkészülésben.

 

Számok és adatok

    Az eMag-nak 22 megyében van tehetséggondozó központja.
    Bihar megyében csak fizika tehetséggondozó központ működik.
    A Bihar megyei központban 6 tanár oktat: három a Gojdu líceumból, egy az Adyból, egy a margittai Horváth János líceumból és egy az Emanuel baptista líceumból.
     Az oktatás péntek délután, illetve szombat délelőttönként folyik, másfél–három órás tevékenységekben.
     A 106 beiratkozott diák 7 nagyváradi és 4 vidéki iskolából származik. A 30 magyar diák (Adyból 20, Eminescuból 2, Margittáról 4, Micskéről 2 és Szalontáról 2) közül 5 román csoportban tanul sikeresen.
      Könyvtárunkból több mint 70 példatár kölcsönözhető ki ingyenesen.




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad