Ügyes adysok a nemzetközi magyar tantárgyversenyen, Pécsett

2017. október 29.

A magyar olimpia nemzetközi szakaszára október 19.és 21. között került sor Pécsett, előtte pedig  3 napos felkészítőn vehettünk részt Aradon. A felkészülés alatt végig elhalmoztak minket sütikkel, elgondolkoztató csapatfeladatokkal, ingyen antikvár könyvekkel: mindennel, amit egy "magyar olimpiászos" csak kívánhat. A kedvencem az volt, amikor Álarcosbál​ (a regény, amiből készülnünk kellett) témájú „Legyen Ön is milliomos"-t játszottunk, és nyereményként annyi Poiana- csokit kaptunk, hogy már azt sem tudtuk, kinek osztogassuk.

A verseny egyáltalán nem olyan volt, mint gondoltam. Most kivételesen nem azon stresszeltem a legtöbbet, hogy a „nume” és „prenume” mezőket nehogy összekeverjem, mert ilyenről itt szó sem volt. Az egész versenyt a lazaság jellemezte legjobban, ám a feladatok annál nehezebbek voltak. Mintha tudták volna, mi az, amiből pont nem készültünk. Ennek ellenére nagyon élveztem a verseny minden pillanatát, főleg a kreatív szövegalkotást.

Mindig mindenki mondja, hogy egy ilyen alkalom nagyszerű lehetőség új barátokat szerezni: most minden eddigi elmaradásomat bepótoltam, mert olyan embereket ismertem meg, akikkel az első pillanattól kezdve egy egy hullámhosszon voltunk, és az utazás toposzától kezdve az apácák lelki világáig mindent meg tudtunk beszélni. Nem volt köztünk rivalizálás, támogattuk és segítettük egymást, és én ennek örülök a legjobban. Ez a verseny egy olyan élmény, amelyet sosem fogok elfelejteni, és amelynek remélem, hogy jövőre is részese lehetek. 

Kurucz Csenge

 

 

A versenyen való részvétel lehetőségét a tavaly megrendezett Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos döntőjén szerzett második és harmadik helyezésével nyerte el a két diáklány. Szabó Magda emlékének tiszteletére idén az ő művei alapján összeállított tételek szerepeltek a versenyen, melynek három szakasza volt: írásbeli, versmondó és dramatizálás kategóriákban. Legnagyobb tétje az írásbelinek van: Schmidt Anita (a 11-12. osztályos kategóriában) és Kurucz Csenge (a 9-10. osztályosok mezőnyében) dicséretben részesültek.

A versenyről a TVR1 által készített riportfilm megtekinthető ITT.




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad