Ismét sikere volt a suli-bulinak

2017. október 29.

.Az indiai világversenyen 10. helyen végzett robotos csapatunk idei Costa Rica-i útjának támogatása volt a fő célja a szombat esti kötetlen hangulatú rendezvénynek. A World Robot Olympiad magyarországi döntőjét tavaly és idén is megnyerő csapat indiai útjának érdekességeit, a távoli ország kultúrájának és szokásainak különlegességeit mutatta be az est folyamán Nagy Zoltán tanár úr, a diákok felkészítője, a Kozma Tamás, Kristófy Mihály és Papp Gergő alkotta csapat pedig a tavalyi verseny lezajlásáról számolt be a jelenlévőknek.

A táncos-zenés összejövetel vidám hangulatát Kapalay Gergő Karinthy Frigyes Énekelni tanulok című novellájának előadása, Forrai Friderika és Vad Bertalan profizmussal előadott tánca, illetve az iskola  tánccsoportjának salsa-bemutatója teremtette meg. Ezt követte az éjszakába nyúló bulizás, melynek legizgalmasabb része a tombolahúzás volt, hiszen annak fődíja – a Galatea Travel jóvoltából – egy háromnapos, kétszemélyes, a karácsonyi vásárokat körbejáró  Prága-Pozsony-Budapest út volt.

Jótékonysági suli-buli volt az Adyban




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad