Isten hozott, RLS!

2018. február 02.

Az idén talán még a tavalyinál is nagyobb érdeklődés volt az Ady Endre Elméleti Líceum és a hollandiai Rijnlands Lyceum Sassenheim diákjai között több mint 10 éve működő cserediák-kapcsolat iránt. Szinte a meghirdetés pillanatától fogva kezdtek el jelentkezni a fiatalok, és nem egyesével, hanem 4-en, 5-en egyszerre. Túljelentkezés volt, és nehéz dolga volt a tanárnak, akinek döntenie kellett a csapat összetételét illetően.

A vendégek fogadására nagy lelkesedéssel folytak az előkészületek. Miután a fiatalok kiválasztották leendő vendégeiket, internetes kapcsolatba kerültek velük, és megtudtak mindent róluk, amit egy vendégről tudni illik: mit szeretnek enni, mit nem szeretnek, mi árt nekik, mi a kedvenc sportjuk, zenéjük, stb. Ezzel párhuzamosan készült a program is a január 27-e és február 3-a közötti hétre: ki mit fog bemutatni, elmagyarázni, megtanítani, ki mire fog ügyelni. És minden tökéletesen sikerült! Szinte soha nem volt annyi jó játék a magyar esten, szinte soha nem volt ilyen fergeteges hangulat az egész hét alatt, szinte soha nem  érezte magát ennyire jól diák és tanár egyaránt.

A sok kirándulás és játék mellett nem igazán sok idő maradt a prezentációk elkészítésére, de a diákok nagyon komolyan álltak hozzá, és nagyon szépen oldották meg a feladataikat. A legtöbbször interaktív módon történő bemutatás során számunkra teljesen új aplikációkat is használtak, ezáltal bebizonyítva, hogy a mobiltelefonok nem feltétlenül ellenségei a tanítási folyamatnak, csak ésszerűen kell használni őket, nem magánszórakozásra, amint azt sok esetben a diákok teszik.

Ha nagyon röviden kellene összefoglalnom ezt a hetet, akkor azt mondanám, hogy két dolog tette különlegessé számunkra: a megértés és a szeretet. Mindkét fél részéről: a mieink részéről ugyanúgy, mint a hollandokéról. Mindenki egy volt a csoportból, és mindenki a csoportért volt egy. Nem létezett napjaink ellensége, az ÉN, ÉN, ÉN. Csak a MI volt. És holland vagy magyar, szőke vagy barna, magas vagy alacsonyabb, mindenki azért a MI-ért volt kedves, mosolygós, megértő, segítőkész, szorgalmas, jóindulatú.

Gyerekek, dank je wel, szívből köszönöm nektek ezt a csodálatos hetet!

                                      Pallai Márta, a partnerkapcsolat koordonátora




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad