Fékezzük meg a fogyasztási őrületet!

2018. október 29.

Az Ady Endre Elméleti Líceum az idei tanévben bekapcsolódott a Let’s stop consumption frenzy!, azaz: Fékezzük meg  a fogyasztási őrületet! címet viselő Erasmus+-projektbe. Az Európai Unió által finanszírozott projekt 2018 októberétől  2020 júniusáig tart, és 5 ország részvételével zajlik. A  projektvezető Spanyolország mellett Görögország, Törökország, Litvánia és Románia vesz részt benne a következő városokkal: Palma da Mallorca, Volos, Isztambul, Vilnius és Nagyvárad.

A projekt céljai közé tartozik a tudatos vásárlói magatartás kialakítása és a mértéktelen fogyasztás megfékezése, a felelős fogyasztói attitűd megtanítása és terjesztése a fiatalok körében, valamint  a környezet védelme annak érdekében, hogy élhető világot hagyjunk magunk után a következő generációk számára. Mindezek mellett  az angol nyelven zajló projekt az idegen nyelvi és a digitális kompetenciákat is fejleszti,  elősegíti az európai kultúrák és nyelvek sokszínűségének jobb megismerését, valamint hozzájárul a csapatmunkában való hatékony részvétel és kommunikáció elsajátításához. A részt vevő diákok tanáraik irányításával olyan tevékenységekben vesznek majd részt, mint a tudatos és felelős fogyasztást terjesztő könyvecske, prospektus, illetve naptár készítése, az iskolán belül Erasmus-sarok, hobbikert  és újrahasznosító terem létrehozása, kisfilmek készítése, fogyasztói jogokról szóló ülésszakok, szimpóziumok tartása, illetve a Ne vásárolj semmit-nap és a Környezetvédelmi világnap megünneplése. Mindezek a modern, gyakorlati, gyermekközpontú tanítási szemlélet jegyében valósulnak majd meg, melyek az interaktivitást, a kreativitást, a kritikai gondolkodást ösztönzik és segítik.

A projekt gyakorlati részéhez hozzátartozik az utazás is a partnerországokba. Így a két év  alatt a projektben részt vevő diákok és tanárok ellátogatnak a Palma da Mallorca-i Colegio Nuestra Señora de Montesión nevű iskolába, az isztambuli Kurtkoy Anadolu Lisesi oktatási intézménybe, a volosi 2 Geniko Lykeio Volou és a litván Vilniaus Tuskulenu Gimnazija iskolákba, illetve a nagyváradi Ady-líceum is fogadja 2020 januárjában a partneriskolák tanárait és diákjait.

 

Az Ady-líceumban a projekt irányítói Vad Márta igazgató asszony, Ciubotariu Éva igazgatóhelyettes asszony, Fazekas Csilla projektfelelős tanár, valamint Kirkósa Enikő, Koncz Brigitta és Ianc Dorothea tanárok.  Rajtuk kívül az iskola számos tanára  és diákja is részt vállal  a sokrétű tevékenységek lebonyolításában.

https://www.biharinaplo.ro/helyi/2018/10/29/doc72jdnvugnuh1nehgweh6.biharinaplo?fbclid=IwAR2876PxceD--CDcPvfGpKDXCgs2-3jPN6DwFf0NZHMA73jt-1bs3qjjTd4

 

                                                                                                                                                                                  




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad