Határtalanul! projekt: Nagyvárad-Szekszárd

2019. február 28.

Ebben a tanévben iskolánk 10.E osztályos diákjai és  a szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola tanulói a “Határtalanul!” program keretében közös tevékenységeken vehetnek részt. A két tanintézmény közötti együttműködés megvalósítását és a változatos programok összeállítását a két projektfelelős: Szavári Attila igazgatóhelyettes (Szekszárd) és Puskás Ágnes (Nagyvárad) vállalták fel.

A pályázati támogatásnak köszönhetően két cseretevékenységet tervezhettünk: elsőként a nagyváradiak látogattak el Szekszárdra (január 28 és február 1 között), majd néhány hét múlva a szekszárdiakat fogadjuk Nagyváradon (április 8-12. között).

A projekt céljai között szerepel az, hogy a tanulók megtapasztalják az összetartozás érzését, valamint  hogy történelmi és természetismereti tudásukat elmélyítsék a tevékenységek során.

A szekszárdi kirándulásra a 10.E tanulóit Makai-Bölöni Judit és Závodszky Tamás kísérték el. Az öt nap során a nagyváradiak bebarangolták Szekszárd dimbes-dombos központját, ellátogattak Bogyiszlóra, ahol megismerkedtek a Tolna megyei folklórral, csapatépítő játékokon vettek részt, és egy igazán izgalmas látogatás során a Paksi Atomerőmű Zrt. működésének rejtelmeibe nyertek betekintést. A projekthét záróakkordjaként a diákok közösen megkoszorúzták I. Béla és Szent László szobrát.

A program során tanulóink megtapasztalták a szekszárdiak vendégszeretetét, sok új ismeretet gyűjtöttek, gazdagodtak emberi kapcsolataik, és maradandó élményekkel gyarapodtak.

 

Puskás Ágnes




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad