Az adysok az Adyt fogadták örökbe

2020. január 18.

A verseny már javában zajlik, néhány népszerűsítő programon már túl is vannak az adys diákok. Első alkalommal csatlakoztak a versenyhez, a csapatuk 15 főből áll, főként a kilencedikesek mutattak érdeklődést az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű program iránt, mondta el lapunknak Vad Márta, az iskola igazgatója, a csapat egyik vezetője. A csoportot továbbá Ciubotariu Éva aligazgató és Makai Judit könyvtáros koordinálja. Vad Márta kifejtette: egyértelmű volt a számukra, hogy az iskola épületét fogadják örökbe, több okból is. Egyrészt hamarosan 250 éves lesz az iskola, ezt szeretnék a köztudatba is bevinni. Az iskolaépület elég romos, erőfeszítéseket tesznek arra, hogy ezen változtassanak, és ehhez az is segítség lehet, ha megismerik az épületet és annak történetét. „Mondhatom, hogy Nagyvárad egyik legrégebbi épületéről van szó, megérdemli, hogy megismerjék” – tette hozzá Vad Márta.

 

A verseny a gyermekek számára még új, időt és kreativitást igényel, tudtuk meg az igazgatónőtől. Hétfőn, január 20-án az Erasmus program keretében érkeznek diákok az iskolába, nekik is bemutatják az épületet, programokat szerveznek számukra. Készülőben van egy Facebook-oldal is, ahová információkat töltenek fel az iskoláról, az eseményeket is megosztják majd azon. Például diákok kutatnak és írnak az iskola épületéről, múlt hónapban pedig villámcsődületet is szerveztek. Az iskola bemutatását írásban Szakács Ágnes diák kezdte, ebből idézünk egy részletet: „Kutakodni kezdtem, utánajárni, hogy mi mindent titkolnak a zömök épület folyosói, és nem is hinnétek, milyen régiek ők, mióta állnak már itt! Az igazgatóság boltíves folyosója, tudom, hogy mindenkinek nyomasztó kicsit, de ugyanez köszön vissza a vitakuckónál is, közöttük pedig ott van a templom. Ha diákként rovod a kilométereket az iskolában, lehet, eddig észre sem vetted – csak éppen az ablakból – a cseresznyefát és azt a pici udvart. Szóval, ezek azok az épületrészek, melyek a legrégebb óta álldogálnak itt, az 1770-es évek eleje óta. Ide érkezhetett az a hat kassai bizakodó, mindenre elszánt, megszeppent vagy éppen aggódó szerzetesnő, akiből négyen karapácák voltak, ketten pedig dolgozónővérek, akik a változtatás és a tenni akarás vágyától fűtve költöztek be a hálórészükbe.”

A versenyről

Az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű programot a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben indította, és nagyon hamar egész Erdélyt lefedő mozgalommá nőtte ki magát. A 2018–2019-es tanévtől kezdődően Románia első hivatalosan elismert műemlékvédelmi versenye, melynek célja megismerni és megismertetni a közösséggel Erdély rendkívül gazdag épített örökségét. A versenyre 9–12. osztályos csapatok jelentkezhettek.

Törő Enikő

https://www.erdon.ro/kozelet/helyi-kozelet/az-adysok-az-adyt-fogadtak-orokbe-2606628/?fbclid=IwAR2rHwVnBBQq9SwcYeB1INcD5tBLgtc0tp_4sy_Jj0XS_tTE3b9U-CQK01E




Zöld hét


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad