Jól szerepeltek az adysok a különböző tantárgyversenyeken

2022. április 15.

Az idei évben is sok ügyes, szorgalmas diákkal büszkélkedhet a nagyváradi Ady Endre Líceum, amit ők az elmúlt időszakban szervezett tantárgyversenyeken elért nagyszerű eredményeikkel bizonyítanak.

Először adott helyet az Ady Endre Elméleti Líceum a Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedő megyei fordulójának. A versenyen öt háromfős csapat versengett egymással. A csapatoknak játékos nyelvi és irodalmi feladatokat, rejtvényeket kellett megoldaniuk, amihez ismerniük kellett a versenykiírásban szereplő népmondák és balladák nyelvi világát, a hozzájuk illő szólásokat, közmondásokat, de meg kellett birkózniuk a megadott irodalmi szövegek zanzásításával, szereplők által feladott apróhirdetések megfogalmazásával, nevekből származó akrosztikonok írásával, vaktérkép kitöltésével és állókép megtervezésével. A verseny első két helyét az Ady Endre Líceum csapatai nyerték el. Az elmúlt évtizedek hagyományaihoz híven idén is az Ady Endre Líceumban rendezték meg a legrangosabb magyar irodalmi megmérettetést, a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei fordulóját. Az adysok számára hagyományosan jó eredményeket hozó versenyen ebben az évben négy döntőse lett az iskolának, a hatodikos Kövér Sára, a hetedikes Szabó Szilvia, a nyolcadikos Rázmán Orsolya és a tizenegyedikes Rázmán Botond. Ők vesznek majd részt április végén a Szatmárnémetiben megrendezendő országos döntőben. Itt kell megemlíteni azt, hogy a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny országos szakaszára eljutott adys diákok dicséretet kaptak, illetve azt, hogy a Kányádi Sándor Versmondó Vetélkedő országos szakaszán a különdíjat, míg a Tamási Áron Megyei Prózamondó Vetélkedő Bihar megyei szakaszán az első díjat Szellő Nikoletta tizedikes diák hozta el. A szép eredményeket elért tanulók magyartanárai Kirkósa Enikő, Sarkadi Viktória, Kozma Éva és Csepregi Imola voltak. Természetesen a magyarságtörténelem tantárgyverseny megyei szakaszán is képviseltette magát az Ady Endre Líceum, és Apáti Tímea két növendéke, a hatodikos Geambasu Ammon és Kiss Beáta csapatversenyben elsők lettek, így jogot szereztek arra, hogy Bihar megyét képviseljék az április 22–24. között Nagyváradon sorra kerülő országos fordulón.

Nyelvek

A kisebbségi nyelveken oktatott román nyelv és irodalom olimpia megyei szakaszán is jeleskedtek az adys diákok, a kilencedikes Bucurean Alexandra első helyezést ért el, így ő tovább jutott az országos versenyre. Az adys diákok ezen a tantárgyversenyen egy második, két harmadik helyezést is elértek, továbbá két dicsérettel is büszkélkedhetnek. A diákok felkészítő tanárai Hercuț Otilia, Durne Estera és Monica Guler. Március 20-án rendezték meg két év után először az angol tantárgyverseny megyei szakaszát. A megye iskoláinak 485 tanulója mérte össze a tudását, közülük huszonhatan az Ady líceum diákjai voltak. A legjobb eredményt az adysok közül a tizedikes Csucsuj Tamás érte el, aki első lett, így tovább jutott az országos szakaszra. Az iskola növendékei két második és egy harmadik helyezést értek még el, öt diák dicséretben részesült. A tanulók felkészítő tanárai Nonn Andrea, Fazekas Csilla, Pallai Márta és Koncz Brigitta tanárnők voltak. 

Természettudomány

Sikeresen szerepeltek az adysok a március 5-én zajlott Országos Magyar Matematika Olimpia megyei fordulóján is. Az Ady Endre Líceumot nem kevesebb, mint tíz diák fogja képviselni az országos szakaszon, melyet áprilisban rendeznek meg Kolozsváron. A diákok felkészítő tanárai Nagy Enikő Ilona, Bődi János, Bátori Éva és Kányádi Zoltán. Nagy Dávid nyolcadik osztályos tanuló az Alfa és Omega fizika tantárgyverseny három online szakasza után a harmadik helyről jutott be az országos döntőbe, melyet május 20–22-én rendeznek meg Székelyudvarhelyen, ugyanakkor első helyen végzett az Öveges-Vermes Fizika Verseny megyei szakaszán, így bejutott az április 28–29-én megrendezésre kerülő kolozsvári döntőbe. A diák felkészítő tanára Takács Péter.

A fizika tantárgyverseny megyei szakaszán Bodnár Mónika Brigitta tizenegyedikes tanuló harmadik, Varga Dávid Lajos szintén tizenegyedikes tanuló második díjat nyert, felkészítő tanáruk Bognár Károly volt. És végezetül megemlítjük azt, hogy részt vettek a Babeș-Bolyai Tudományegyetem által szervezett kolozsvári üzleti tanácsadó verseny döntőjében az Ady líceum diákjai is. A Bodnár Mónika Brigitta, Hosszú Ágnes, Kozma Péter Balázs összeállítású csapat felkészítő tanára Antonie Cilla volt. A kilencedikes Tamás-Péter Panna a református tantárgyverseny megyei szakaszán 2. helyezést ért el. Felkészítő tanára Cseke Sándor volt.

Pap István

 




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad