Kutató adysok szalontai szereplése

2023. május 06.

Tizenkét diák képviselte Nagyváradot a 2023. május 6-án megrendezett Kulin György  Természettudományos Diákkonferencián Nagyszalontán. A versenyzők több szekcióban mérhették össze tudásukat, illetve mutathatták be önállóan elkészített dolgozatukat fizika, kémia, biológia és tudománytörténet témakörökben.

A diákkonferencián való részvétel feltétele az volt, hogy a dolgozat olyan eredményeket tartalmazzon, melyeket a diák maga, kísérletezés útján ért el, és hogy a dolgozathoz kísérlet vagy számítógépes modellezés is kapcsolódjon. Valamennyi szekcióban szaktanárokból álló zsűri értékelte a pályaműveket. A résztvevők 10 percben mutatták be eredményeiket, majd a kísérlet bemutatása, rövid megbeszélés és a zsűri vagy a nézők által feltett kérdések megválaszolása következett.

A versenyzők Románia több iskolájából és a Vajdaságból érkeztek. A rangos mezőnyben az adys diákok több oklevéllel térhettek haza.

EREDMÉNYEK:

A biológia szekcióban Ambrus Orsolya és Ellenes-Jakabffy Zselyke 11. osztályos tanulók a környezetünkben élő baktériumokról tartottak előadást és II. második helyen végeztek.  A 9. osztályos Lakatos Vanessa és Prajea Nicoleta az ujjak titkairól szóló dolgozatukkal III. helyezést értek el. Ambrus Orsolya- Diószegi Zoltán (11. osztály) szerzőpáros pedig a hulladéklebontó gombákkal kísérleteztek és dicséretben részesültek.

A fizika szekcióban Fodor Vivien (IX. F)   és Szilágyi Edina (IX. B) „Egyensúly a bizonytalan világban” című dolgozata III. helyezést ért el.

A kémia szekcióban Pál Evelyn (IX. F) a kristályosításról tartott előadást, és II.helyen végzett.

A dobogós helyeken végzett diákok mellett a tudománytörténet szekcióban Pápai Patrik-Murvai Nikolett, illetve Illés Jácint-Nagy Kevin szerzőpárosok dicséretben részesültek. Ők Hevesi György, illetve Mengyelejev munkásságáról tartottak előadást. Mindkét csapat dicséretben részesült.

A diákok felkészítő tanárai Aszalós Ágnes (biológia, kémia, tudománytörténet), Puskás Ágnes (biológia) és Takács Péter (fizika) voltak.

Gratulálunk a versenyzőknek az elért eredményekhez, és köszönet a szalontai szervezőknek a jól átgondolt, gördülékenyen lebonyolított versenyért, a tartalmas programért és a vendégszeretetért.

 

 

Puskás Ágnes, Takács Péter




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad