Cultura Nostra vetélkedő – Reflektorfényben a kiegyezés

2018. március 23.

2018. március 23–25. között rendezték meg a Cultura Nostra történelmi vetélkedő döntőjét. A versenynek a Pannonhalmi Főapátság, illetve a Bencés Gimnázium adott otthont. A téma ebben az évben a dualizmus kora volt.

A tanév elején indult vetélkedőnek három fordulója volt. A nagyváradi adysok csaknem 180 csapatból kerültek be a döntőbe. A csapat tagjai Vura János, Csomós Roland és Kádár Orsolya voltak. Ők hárman a XI. osztály matematika-informatika szakos tanulói. Felkészítő tanáruk Fazakas Gábor tanár úr. A versenyre a diákokat osztályfőnökük, Báthori Éva tanárnő kísérte el.

A verseny döntőjére szombaton került sor, amikor a csapatok több feladatban is összemérhették tudásukat. A fogalommagyarázattól a törvénycikkeket felölelő feladaton keresztül egészen a szituációs játékig mindenféle módon kipróbálhatták magukat a versenyzők. A csapatok több, mint négy órán keresztül küzdöttek a legjobb helyezésekért.

A megmérettetést követően a diákok és tanáraik  kellemes ünnepi vacsora mellett lazíthattak, amelynek keretén belül az eredményhirdetésre is sor került. Minden csapat bőven részesült könyvjutalomban, az első három helyezett pedig egy nyereménykirándulást is bezsebelt. Az erős mezőnyben a kilencedik helyen végzett az adys csapat, egyedüli erdélyi csapatként.

 A vacsora alatt, a  jókedvű beszélgetés során új ismeretségek és barátságok születtek.




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad