A huszadik szülői bált szervezték meg az Adyban

2019. február 25.

Lédával a bálban elnevezéssel szervezték meg szombaton a huszadik szülői bált a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban. A rendezvénynek ezúttal is volt jótékonysági vonzata is, a XI. A osztályos Duma Claudia részére szerveztek ugyanis gyűjtést. A szülői bált este hét órakor két műsorvezető diák nyitotta meg, köszöntve a résztvevőket, majd felkonferálták Vad Mártát, az iskola igazgatónőjét. Az igazgatónő a szülőkhöz, tanárokhoz, diákokhoz szólva mondta el, hogy az idei tanévben Adyt ünnepelik, számos, a költőhöz kapcsolódó esemény zajlott és még fog is zajlani. Köszönetet mondott a szülőknek, munkatársaknak, mindazoknak, akik segítettek, valamint az Alma Mater Alapítványnak és a Bihar Megyei Tanácsnak, akiknek köszönhetően megoldódott az iskola fűtése. Kiemelte: az estének komoly jótékonysági jellege is van, ugyanis a tizenegyedikes Duma Claudia számára szerveztek gyűjtést, akinek sürgős csontvelő-átültetésre van szüksége. Már több ilyen jellegű akció zajlott az iskolában, az est során is lehetett adományozni, illetve a tombolajegyek árát is felajánlották. A bál elején a lány nagynénje is szót kapott, aki megköszönte a sok segítséget. Zenés-verses műsor A műsor során a 20. század eleji divat szerint öltöztek be a fellépők, a csillogás, a tollas díszítések természetesen nem maradhattak el. A műsorvezetők elmondták: az este fő tematikája az időutazás, ami a zenében teljesedik ki. Az első műsorszám az öt, hat és hetedikes diákok táncprodukciója volt (felkészítette őket Buna Boglárka), akik palotással készültek: ez a tánc szolgált a 19. században a bálok megnyitására. Ezután Ady Endre Lédával a bálban című versét hallhattuk, majd a 11. E osztályos diákok Kajántó Judit kíséretében több megzenésített Ady-verssel készültek. Elhangzott többek között A föl-földobott kő és a Biztató a szerelemhez, de Cseh Tamás Ady utolsó fényképe című zenés versét is hallhattuk. Az Ady-versek ezután is folytatódtak, a Párizsban járt az ősz című versre a 10. A osztályos Nagy Kira balett-tánccal készült. Szallos Tünde előadásával folytatódott a zenei utazás, aki Sia: Cheap Thrills című számát adta elő, majd a 9. E osztályprodukciója következett, egy pörgős, zenés-táncos műsor. Mint minden évben, az iskola tánccsoportja ezúttal is készült egy szalsza-előadással, felkészítette őket Buna Boglárka. Meglepetésként az iskola néhány tanára zenés produkcióval lépett fel, operett-előadások betétdalaiból készítettek egy összeállítást. Többek között elhangzottak a Legyen a Horváth-kertben, Hétre ma várom a Nemzetinél, Éjjel az omnibusz tetején című dalok. A műsor után pezsgőzéssel, tánccal és mulatsággal folytatták az estét, a zenét a President együttes szolgáltatta.

http://www.biharinaplo.ro/cimlap/2019/02/24/szuloi-bal-az-adyban-8.biharinaplo

http://www.biharinaplo.ro/helyi/2019/02/24/a-huszadik-szuloi-balt-szerveztek-meg-az-adyban.biharinaplo




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad