Bukarestben díjazták a nemzetközi versenyek legjobbjait - köztük adysokat is

2017. december 21.

December 19-én négy adys diák, felkészítő tanáraik és az igazgató asszony Bukarestbe utaztak, hogy átvegyék a tanügyminisztérium különleges ajándékát: a nemzetközi tantárgyversenyeken helyezést elérő diákok számára készült speciális okleveleket és jutalmakat. Összesen 168 diákot hívtak meg az országból erre az eseményre, ezért vagyunk kiemelten büszkék diákjaink: Árva Norbert, Divin Judit, Kurucz Csenge és Schmidt Anita részvételére.

A 2016–2017-es tanév során a reál és humán tudományok területén is remekeltek az adys diákok: Árva Norbert és Divin Judit a Beregszászon megszervezett nemzetközi matematikaversenyen ért el helyezést (I. és III. hely), Kurucz Csenge és Schmidt Anita pedig a Pécsett tartott Apáczai Csere János magyar nemzetközi tantárgyolimpia negyedik, dicsérettel jutalmazott helyén végeztek. Felkészítő tanáraik Báthori Éva és Kozma Éva.

A Bihar megyéből érkező nyolctagú „küldöttségben” a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium háromtagú csapata is részt vett: Zsíros Anikó igazgató, Kovács Klára tanár és Kun Édua Boróka, akit szintén a nemzetközi matematikaversenyen elért helyezéséért díjaztak.

Bukarestben a díjak átadását megelőzően Bíró Rozália képviselő asszony és csapata fogadta a Bihar megyei csapatot finom uzsonnával és ebéddel, valamint egy különleges ajándékkal: körbevezettek bennünket a parlament épületében. A díjátadón azt a 89 iskolát is jutalmazták, amelyek a diákokat felkészülésükben és sikereikben támogatták, bátorították.

 

 

Az eseményről további képek és információk a tanügyminisztérium honlapján tekinthetők meg.

 

 




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad