Tokaji kiruccanás szárazon és vízen

2018. október 03.

Szent Mihály napjára, szeptember 29-ére esett az Ady-líceum 10.D osztályának őszi kirándulása. A kétnapos kiruccanásba sok minden belefért: megismertük a világörökség részeként számon tartott tokaji borvidéket és a sajátos hangulatú, körülbelül 4000 lakosú kisvárost, melynek lakói méltán büszkék arra, hogy nemzeti himnuszunk egyik sora név szerint említi a települést, illetve Petőfi Sándor Úti leveleiben is ír a tokaji hegyekről, ahol az „öröm istenei laknak”, s a „palackokba zárt aranyszínű lángokról”, melyek azt hirdetik, hogy „ e föld nem siralom völgye”. Ezt Bacchus kútja is bizonyítja, melynek egyik csapjából a Tokaji Szüreti Napokon bor folyik. A Bormúzeumban bepillantást nyerhettünk a szőlőtermesztés és borászat kultúrájába, láthattuk a szőlőművelésben használt eszközöket, olvashattuk, hogy milyen ételhez milyen nemes bor illik, elleshettük néhány szőlőből készült étel receptjét is, illetve megtudhattuk, hogyan alakult ki az aszú elnevezés. A Kopasz-hegyet a Borostyán tanösvényt követve másztuk meg, az 512 méteres domb a Zempléni-hegység része, a gyalogtúra végén a hegytetőről szép kilátás nyílt a tájra. A táj különlegességét a szőlőtermő dombvidéken kívül az adja, hogy itt találkozik két folyó, a Tisza és a Bodrog. A sétahajózás során alkalmunk volt közelről is látni ezt az érdekes természeti jelenséget, csakúgy mint a folyópart őszi színeit, a nádasokat, vízbe hajló fákat, bokrokat és a fodrozódó vízen úszkáló vadkacsákat. A tiszai kenutúra igazi összehangolt csapatmunkát és fizikai erőkifejtést igényelt, de nagyon izgalmas és szórakoztató vízi kaland is volt. A kenusport minden fázisába belekóstoltunk, hiszen a megfelelő védőfelszerelés felvételétől kezdve, a kenu és az evezők előkészítésén át a hajó vízre bocsátásig és elindításáig mindent kipróbálhattunk. A két napos program záró mozzanata a tokaji pincészet meglátogatása volt, ahonnan – ajándékként a szülőknek – vásárolhattunk a nemes nedűből. Hamvas Béla filozófusnak a a Bormúzeumban olvasott sorai bizonyítják, hogy a nemes bor és a művészet a magyar kulturális hagyományban összekapcsolódik:

A művész, ha művét befejezte, és sikerült, ünnepelje meg, és igyon hegyaljait.”

https://www.biharinaplo.ro/helyi/2018/10/09/tokaji-kiruccanas-szarazon-es-vizen.biharinaplo




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad