Megnyitottuk a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos szakaszát

2019. április 24.

2019. április 24-én került sor magyar tantárgyverseny országos szakaszának megnyitójára a Filharmónia Bartók-Enescu termében. A ünnepi esményen Vad márta igazgatónő köszöntötte az Ady városába ellátogató diákokat, tanárokat, arra buzdítva őket, hogy  lelkükben vigyenek majd magukkal valamit a szecesszió városából, Ady örökségéből, az Ady 100 eseményeinek atmoszférájából. 

Az eseményen felszólalt és ünnepi beszédet mondott dr. Kovács Irén Erzsébet kisebbségi ügyekért felelős államtitkár,  Novac-Iuhas Alin-Florin, Bihar megye főtanfelügyelője, Ferkő Emília magyar szakos tanfelügyelő, Biró Rozália parlamenti képviselő, végül pedig dr. Biró Annamária, a versenybizottság elnöke szólt az egybegyűltekhez és nyitotta meg a versenyt. A rendezvényen felléptek a nagyváradi Művészeti Líceum diákjai, akik versmondással, zongorajátékkal, illetve gitárkísérettel előadott dalokkal örvendeztették meg a jelenlévőket. A rendezvény záró mozzanata az adys diákok Ady-verssorokból összeállított kompozíciója, illetve a római katolikus és a református egyház képviselőinek ezt követő áldásmondása volt. Az ünnepi megnyitó után a tételösszeállító és értékelő bizottság tagjai és a meghívottak megtekinthették az Ady-év jegyében megnyitott, 100 éves tárgyakból összeállított kiállítást az Ady Endre Líceumban. 

https://www.biharinaplo.ro/helyi/2019/04/24/varadon-zajlik-az-orszagos-magyar-tantargyverseny.biharinaplo




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad