Iskola másként - Az idők végtelenségéig…

2020. január 22.

A 10 C osztályközössége szerdán ellátogatott a színházba, ahol Nagy Orsolya ismertetett meg minket a színház építésének történetével, és mutatta meg nekünk a közönség által általában nem látogatható részeket.

Sok érdekes dolgot hallottunk:

-megtudtuk, hogy a színházi szék helyes megnevezése  “zsöllye”

-hogy a Fellmer és Hellmernevű  bécsi iroda tervezte a színház épületét; a korszak legmodernebb színháza volt akkoriban, melyben először eleve elektromos hálózatot is kiépítettek

-eklektikus stílusban épült – klasszicista, neoreneszánsz és neobarokk elemek ötvözetével

- az operett főszereplőnője a primadonna, férfi párja pedig a bonviván

- 1900. október 15-én, a színház átadásakor egy zárkő alá elhelyezett oklevelen, melyet a felújítás közben megtaláltak, a következő szöveg áll:

“Álljon e színház városunk közönsége áldozatkészségének és művészetek iránti szeretetének jeléül az idők végtelenségéig,…”

Ezután az osztályteremben Kányádi Zoltán osztályfőnök és Guler Monica tanárnő irányításával elbeszélgettünk az emberkereskedelemről. A foglalkozás címe: Minek ne dőljünk be

Először közösen kerestünk egy meghatározást az “emberkereskedelem” szóra, éspedig: Emberkereskedelem = pénzszerzés céljából más emberek kizsákmányolása.
Majd megismerkedtünk egy Power point bemutató során, melyet az eLibertate szervezet bocsájtott az iskola rendelkezésére,  az emberkereskedelem ágazataival, módszereivel.

Csoportmunkával felvázoltunk lehetséges forgatókönyveket arra, milyen módon válhat valaki az embercsempészek áldozatává. Minden csoportból valaki ezt be is mutatta a táblánál.

Riasztó adatokra lettünk itt figyelmesek:

- A Földön körülbelül 45 millió emberáldozata van az emberkereskedelemnek.

- Kb 441 millió dollár az emberkereskedelem napi bevétele világviszonylatban

- a szekszuális kizsákmányolásból származó éves bevétel 150 milliárd dollár.

Megtanultuk, hogyan vigyázzunk magunkra, hogy ne váljunk  emberkereskedők áldozataivá:

- ne higgyünk el semmit, mindennek járjunk utána

- ne üljünk fel olyan állásajánlatoknak, ahol azt hirdetik, hogy „kevés munkával sok pénzt kereshetsz”

- mielőtt külföldre mennénk dolgozni, tegyünk meg egy pár dolgot elővigyázatosságból:

              tanuljunk meg egy pár fontos telefonszámot, egy pár fontos szót az adott ország nyelvén

              állapodjunk meg egy kulcsszóban, mely elhangzása esetén a hívott személy kezdjen el kerestetni bennünket

              legyünk nagyon körültekintőek és tájékoztassuk minden lépésünkről minél többször a családot.

Úgy gondoljuk, hogy ez a nap is hasznosan telt el.

Következzen a MARATONI NAP. Már alig várjuk...




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad