Az egészség a legnagyobb érték!

2019. október 29.

Köztudott, hogy akkor értékeljük igazán egészségünket, amikor betegek vagyunk. Sokszor egy betegség döbbent rá bennünket: az egészség a legnagyobb érték, nincs is becsesebb dolog az életünkben, mint magunk és szeretteink egészsége. Ezekre a gondolatokra hívták fel a figyelmet a Nagyváradi Egyetem Orvosi és Gyógyszerészeti Karának képviselői, vagyis dr. Pallag Annamária docens és Herman Szilvia ötödéves gyógyszerészhallgató. A Bihar Megyei Tanács és a Pharmamedica Egyesület támogatásával megvalósuló projekt keretében a szakemberek az általános osztályos diákokat szólították meg. Az előadók véleménye szerint az egészség védelme nem csak orvosi, de pedagógiai feladat is. Ha többet nevelünk, kevesebbet kell gyógyítani, ezért fontos, hogy a gyerekeket olyan ismeretekkel vértezzük fel, melyek gyakorlati alkalmazásával képessé válnak egészségük megőrzésére és javítására. A diákoknak szánt előadás két nagyobb témakört ölelt fel. A szakemberek először a Miért betegszünk meg? kérdéskört járták körül, bemutatva a gyakoribb fertőző betegségek tüneteit, terjedési módjait és a betegségek megelőzésének lehetőségeit. Ezután a hazánkban is előforduló gyógynövények boszorkányos világába kalauzolták el a résztvevő diákokat, akik nem csak szemlélhették, de megtapinthatták és meg is szagolhatták a gyógyfüveket. Köszönjük a színvonalas előadásokat, amelyek során a hallgatóság értékes, a mindennapi életben használható információkkal gazdagodott!

 

Puskás Ágnes




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad