Múlt és jelen - 250 éve iskola - iskolatörténeti vetélkedő

2022. április 13.

A nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum, az iskola 250 éves fennállásának alkalmából, iskolatörténeti vetélkedőt hirdet diákjai számára.

A verseny célja megismertetni diákjainkkal iskolánk múltját, az idők során gyakorolt tevékenységének jelentőségét és a jelenre gyakorolt hatását. Reméljük, hogy sok izgalmas, érdekes feladatot találtok majd az egyes fordulók feladatsoraiban, és élvezitek majd a megoldások elkészítését.

A versenyre 3 fős csoportok jelentkezését várjuk, osztályonként egyet.

Versenyünket 3 fordulósra tervezzük, a két írásbeli forduló után kerül majd sor az utolsó fordulóra, a döntőre iskolánkban.

A versenyre minden osztály egy előzetesen elkészített kreatív feladattal, valamint Ady Endrének, iskolánk névadójának, egyik előadott és videóban rögzített versével  jelentkezhet.

Jelentkezési határidő 2022.05.03.

A bejelentkezés egyben az első selejtezőt is jelenti. A továbbjutók egy online fordulón vesznek majd részt 2022. 05. 05- 08. között.

A szerdai, 2022.05.11-i döntőn az első 3 általános iskolás és az első 5 középiskolás osztályt képviselő csapat vehet majd részt. Az utolsó fordulóban a diákok az iskola történetével és jelenlegi életével kapcsolatos tudását mérjük fel feladatlapok, villámkérdések, rejtvények és helyben megoldandó feladatok segítségével.

Jó munkát, hasznos felkészülést kívánunk!

Szervező tanárok:

Apáti Tímea

Ardelean Klementina

 

Bibliográfia:

A nagyváradi magyar oktatás fellegvára, az Ady Endre Elméleti Líceum

http://www.epa.hu/03000/03018/00237/pdf/EPA03018_honismeret_%202016_2_073-077.pdf

Öregdiák találkozó Nagyvárad, EMLÉKKÖNYV (1993), Alma Mater Alapítvány

 

ELSŐ FORDULÓ

Múlt és jelen, 250 éve iskola- Iskolatörténeti vetélkedő

Előzetes feladat. Az osztályok jelentkezését várjuk az alábbi feladatok elkészítésével és beküldésével. A bejelentkezés egyben az első selejtezőt is jelenti.

1. Kreatív feladat. Fogalmazzátok meg gondolataitokat körülbelül 10-15 sorban iskolánk történetének valamelyik korszakáról (zárda-korszak, leánynevelő intézet, pedagógiai líceum, Alexandru Moghioros Líceum, 5-ös számú Ipari Líceum). Fogalmazásotokban térjetek ki az iskola szerepére a nagyváradi magyar közösség életében. Írásotoknak adjatok találó címet!

2. Ady Endre egyik előadott és videóban rögzített verse. Adjátok elő kedvenc Ady-verseteket az általatok választott módon énekben vagy szavalva, rögzítsétek itt az iskolában, egy számotokra fontos helyen.

Az elkészített feladatokat töltsétek fel az Iskolatörténeti vetélkedő elnevezésű osztálycsoportba, ahova osztályonként egy diák jelentkezhet be a hozzátok eljuttatott bejelentkezési kóddal - xjh3ddl. A feltöltés határideje 03.05.2022.

https://classroom.google.com/c/NDcyNzc2MTgxMDYz?cjc=xjh3ddl

 

 




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad