Bukaresti díjkiosztón a legeredményesebb diákjaink

2016. november 28.

A román tanügyminisztérium meghívására az év végén néhány kiváló diák, tanáraik és az iskola igazgatónője Bukarestbe utazott. A minisztérium az idén is jutalmazta azokat a diákokat, felkészítő tanáraikat és iskoláikat, akik kiváló eredményeket értek el egy-egy tantárgyverseny nemzetközi szakaszán.

Az idén négy adys diák foghatott kezet Mircea Dumitru tanügyminiszterrel, és vehette át jutalmát. Három diák matematikából jeleskedett, az Erdélyi Magyar Matematikaverseny nemzetközi szakaszán 2016-ban Árva Norbert (8.oszt) első helyezést ért el, Divin Judit (8.oszt) és Divin Péter (12.oszt) harmadik helyezettek lettek. Mindhármukat Bátori Éva tanárnő készítette fel. Rázmán Botond (6.oszt.) tanuló az Apáczai Csere János Magyar Nyelv, Irodalom és Kultúra Nemzetközi Tantárgyverseny nemzetközi szakaszán dicséretet kapott. Felkészítő tanára Sarkadi Viktória volt. Az adys csoporthoz csatlakozott Orbán Ilona matematikatanár és diákja Bede Ákos (8.oszt) Berettyószéplakról, akit szintén kiváló eredményéért díjaztak, az Erdélyi Magyar Matematikaverseny nemzetközi szakaszán harmadik helyezést ért el.

A bukaresti kirándulás nagyon tartalmas volt, hiszen ellátogattunk az ottani Ady Endre Líceumba, ahol kedves fogadtatásban volt részünk. Megismerkedtünk az iskola épületével, történetével, tanáraival, diákjaival.

Az ünnepélyes díjkiosztás a Gyermekpalotában volt, ahol az ország legkiválóbb eredményeket elért tanulói és sportolói gyűltek össze.

A díjak átvétele után városnézés következett. A bukaresti Ady egyik lelkes tanára, Csire Gábor vezette végig az óvároson a kis csapatot, érdekes magyarázatokat fűzve néhány jelentős épülethez. Megismerkedtünk az Atheneum, a királyi palota, az egyetem és az egyetemi könyvtár épületével, emellett sok érdekességet tudhattak meg a gyerekek az 1989-es forradalom helyszíneiről.

A délutáni, kora esti fővárosi csúcsforgalomba is belekóstólva, elfáradva ugyan, de élményekkel gazdagodva indultunk haza.

Ezúton szeretnénk megköszönni Bíró Rozália szenátorasszonynak a segítséget, mely megkönnyítette, kényelmessé tette bukaresti utunkat.




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad