A 2017–2018-as tanév ünnepélyes megnyitója

2017. szeptember 11.

"Az első lépésetek legyen az első építőkő megtalálása..."

2017. szeptember 11-én 10 órakor kezdődött meg az új tanév az ünnepélyes megnyitóval.

 

Igazgató asszony évnyitó beszéde után a  meghívottak - a tanfelügyelőség, az egyházak, az önkormányzat, a Bihar megyei RMDSZ, a szülőbizottság képviselőinek - köszöntő beszédei, az új tanévre vonatkozó tanácsai, jókívánságai hangzottak el, majd  Kürth-Varsóczky Réka nyolcadikos és Miheller Dóra tizenkettedikes diáklányok szóltak ötödikes és kilencedikes társaikhoz. Saját személyes élményeiket osztották meg a kisebb diákokkal, arra biztatva őket, hogy tanulják meg használni „rejtett varázserejüket”, mert csak így válhat számukra az iskola a lépcsők és falak labirintusából azzá a hellyé, ahol el lehet kezdeni a lelki-szellemi építkezést, azzá a hellyé, amely beteljesíti elképzeléseiket. Ünnepélyes pillanat volt az összetartozást jelképező nyakkendők átadása az „új adysoknak”, majd az ezt követő rövid énekes-verses összeállítás, melyben Balajti Adrienn, Baranyi Tünde és Kovács Csenge népdallal és verssel köszöntötték a régi és új diákokat, a megnyitó résztvevőit és az új élményeket és tapasztalatokat tartogató 2017/18-as tanévet.

 

http://www.erdon.ro/az-ady-mindig-a-sikerek-iskolaja-volt/

 

 

 

 

 




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad