Lányok az informatikában

2018. április 26.

A lányok az informatikában világnap – melyre minden év áprilisának negyedik csütörtökén kerül sor – idén április 26-ára esett, és mi, matematika-informatika szakos és pályaválasztás előtt álló tizedikes lányok együtt nézhettük és hallgathattuk meg Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes asszony prezentációját a nők esélyeiről az informatika területén. A tanfelügyelő asszony a digitális világban dolgozó lányok arányáról beszélt, és megtudhattuk többek között azt is, hogy Európában Romániában a második legnagyobb az informatikus lányok aránya. Ezután Hibácskó Gizella tanárnő tartott előadást a foglalkozásokról a digitális világban. Ennek során Szatmári Zsófiról is szó esett, aki adys diák volt, mára pedig már fejlesztő informatikus. Ezek mellett álláshirdetéseket is láthattunk, és olyan tulajdonságokat, melyekkel egy jó informatikusnak rendelkeznie kell. A rendezvény vége felé  egy szintén volt adys diáknak, Gáll Anikónak tehettünk fel kérdéseket, aki saját tapasztalatait mesélte el. Különleges rendezvény volt, mely inspiráció lehet akármelyik lány számára.

 

 

Kohán Zsófia, 10.D




"Vannak olyasok, akik leírják, amit akarnak mondani, de a’ csak száraz, sótlan és ízetlen; némelyek pediglen legkisebb dolgot is úgy fel tudják ékesíteni, olyan ízt adnak annak, hogy tetszik."


Az el nem dalolt csodaszép daloknak,
A sohsem csókolt csókos asszonyoknak,
A csak álomban élő büszke tettnek,
A szép Holnapnak, meg nem érkezettnek
Vagyok királya, vagyok büszke hőse.

(Midász király sarja)

ADY 100

A nap verse: Az Értől az Oceánig,

előadja Demeter Réka X. D

 


Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...mindannyian átváltozunk szürke, hétköznapi nyárspolgárokká.

De átváltozunk-e?"

Ady Endre

Órarend


Szárnypróbálgatások

 

 

 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad