XV. Partiumi Ady Endre Szavalóverseny

2018. november 17.

November 16-17-én zajlott a magyartanárainak szervezésében a  XV. PARTIUMI ADY ENDRE SZAVALÓVERSENY. Az idei évben is jó színvonalú szavalatokat hallhattunk. A versenyzőknek 2 kötelező Ady-verssel és egy – a magyar irodalomból – szabadon válaszott verssel kellett készülniük. Sok helyről érkeztek versenyzők most is: Tordáról, Kolozsvárról, Szatmárról, Érmihályfalváról, Margittáról, Székelyhídról, Berettyóújfaluból, Derecskéről, Szalontáról, és a nagyváradi középiskolák többsége is képviseltette magát. Végül huszonöt versmondó között osztotta el a szakértő zsűri a díjakat.  Jó hangulatú két nap volt, magas színvonalú versmondásokkal. Nem hanyagoltuk el a társművészeteket sem. A megnyitón iskolánk diákjai zenéltek és énekeltek: Halász Dóra szatmári népdalcsokorral, Balogh-Soós Hunor és Kor Márk pedig meghívottjukkal, Vincze Balázzsal, a Művészeti Lícum diákjával, széki zenekari számmal köszöntötték a megnyitó résztvevőit.  Este a Voce Vita együttes magával ragadó előadása feledtette el velünk a napi fáradalmakat. A kerek évforduló alkalmat nyújtott a visszaemlékezésre is. Két zsűritagunk: Tasnádi-Sáhy Noémi és Hunyadi István maguk is résztvevői voltak egykor a versenynek, s megosztották velünk emlékeiket. Akik szerettek volna, de nem tudtak eljönni – Moldován Blanka, Géczi Júlia, Marosán Csaba, Jerovszky Timea – videoüzenetet küldtek a verseny alkalmából. Sikeres volt az Ady illusztrációkról szóló felhívásunk is, huszonhét képből készíthettünk kiállítást.

A második napon vendégeinket a szecessziós Váradon sétáltattuk meg, Ady nyomában haladva. Megkoszorúztuk a Holnaposok és a költő szobrát, majd az ünnepélyes díjkiosztó következett. 

Diákjaink jól szerepeltek ezúttal is: Dóczi Richárd a verseny II. díjasa lett, Márton Ágnes dicséretet kapott, Nagy Kincső pedig különdíjjal térhetett haza. Mindnyájan tizedikesek. Az Ady-versillusztrációk kategóriájában Császár Shantal első helyezett lett. Felkészítő tanáraik: Csepregi Imola, KIrkósa Enikő és Czirják Enikő. Gratulálunk mindannyiuknak!

https://www.biharinaplo.ro/helyi/2018/11/18/szavaloverseny-volt-az-adyban.biharinaplo




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad