Pedagógusaink és diákunk díjazása a színházban

2022. november 20.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Bihar megyei szervezetének ünnepi díjátadójára került sor szombat este a Szigligeti Színházban. Az időpont nem véletlen, hiszen A magyar nyelv napjának hetében díjazták azokat a nagyszerű pedagógusokat, akik a nyelv- és identitásőrzés nemes feladatát is végezték és végzik pályájuk során. Iskolánk méltán büszke a díjazott tanáraira, akiket ebből az alkalomból színpadra szólítottak. Büszkék vagyunk Tóth Márta magyartanárra, korábbi igazgatóra, aki 18 éven át állt Nagyvárad legnagyobb magyar középiskolájának, az Ady Endre Elméleti Líceumnak az élén, hozzájárulva az iskola szabad, a tehetséget felkaroló és támogató szellemiségének megőrzéséhez és továbbviteléhez, kultúránk és nemzeti értékeink fennmaradásához. A tanárnő a Pedagógusok Szövetségének Szakmai Díját vehette át. És büszkék vagyunk Ciubotariu Éva nyugalmazott  kémiatanárnőre, korábbi igazgatóhelyettesre, aki 40 év lelkes és másokat is lelkesítő munkájának, elhivatottságának, emberi és szakmai kvalitásainak elismeréseképpen vehette át a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. Szeretettel gratulálunk nekik!

Ebből az alkalomból a versenyeken kiemelkedő eredményeket elért diákok teljesítményét is jutalmazták, kiosztva a Mákvirág-díjakat. Iskolánkból Bodnár Mónika Brigitta, 12.D osztályos diák kapta meg a magas szintű elismerést a matematikai versenyeken elért kitűnő eredményeiért, immár harmadjára tanulmányai során. Kívánjuk neki, hogy ebben a tanévben is a korábbiakhoz hasonló szép sikereket érjen el, ezzel öregbítve iskolánk hírnevét is!

Kirkósa Enikő




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad