Mindörökké adysok: Balogh Levente

2022. március 10.

Mivel foglalkozol – vagy mi foglalkoztat mostanában?

Az úgy kezdődött, hogy az Adyból az Adyba csöppentem.

Vagyis miután 1996-ban az Ady-gimnáziumban érettségiztem, felvételiztem a szintén váradi, szintén Ady Endréről elnevezett sajtókollégiumba, ahol az akkori legismertebb és legelismertebb magyarországi és erdélyi újságíróktól, televíziós és rádiós szakemberektől tanultuk a szakmát. Aztán, miután egész jó eredménnyel diplomáztam, megkerestek az akkor induló Krónikától, és felkértek, hogy csatlakozzam a stábhoz.

Így aztán 1999 óta, „alapító tagként”, az azóta egyetlen országos terjesztésű erdélyi magyar napilap munkatársa vagyok, emellett a Főtér portálnak is írok.

Közben a kolozsvári BBTE filozófia szakán alapfokú, majd a politológia tanszéken mesteri diplomát szereztem, de az újságírás mindvégig megmaradt, amolyan fizetett, főállású „hobbiként”.

Jórészt politikával foglalkozom, tudósítottam Budapestről a legkonfliktusosabb Magyar Állandó Értekezletről, az akkor legbefolyásosabb európai állam- és kormányfők részvételével megrendezett konferenciáról, de Sziget fesztiválról és Tusványosról, illetve a Váradon megrendezett ifjúsági vízilabda Európa-bajnokságról is, egy ideig a Krónika váradi tudósítója is voltam (ebbéli minőségemben én adtam át az Adynak egy, a kiadó által biztosított könyvadományt), de politikai elemzéseket, publicisztikákat, sőt néha filmkritikákat is írok.

Bár kis megszakítással mintegy tíz évig a kolozsvári szerkesztőségben dolgoztam, tíz éve hazaköltöztem Váradra, a modern technológiának köszönhetően innen dolgozom a Krónika lapszerkesztőjeként, a politika rovat szerkesztőjeként.

Emellett – mivel a feleségem a Szent László Napok kommunikációs felelőse – „családi alapon”, külsősként  néha a város legnagyobb fesztiváljába is besegítek egy-két ötlettel.

 

2. Mit jelent számodra a váradiság?

Mindent is.

A klasszikus bonmot szerint a váradiak szerint kétféle ember van: a váradiak és a nem váradiak, és előbbiek vannak többen.

A legnagyobb váradi lokálpatrióták közé tartozom, többek között ezért is költöztem haza, ismerőseim – főleg máshol született, máshol élő ismerőseim – néha már fárasztónak is tartották, hogy számomra Nagyvárad a világ közepe, mivel mindig a városról áradoztam.

És nem csupán azért Várad a világ közepe számomra, mert egy időben tényleg az volt – lásd az itt tevékenykedő Georg Peuerbach által összeállított csillagászati térképet, amelyen a nulladik délkör Váradon haladt át, és amely annyira pontos volt, hogy a hagyomány szerint vélhetően Kolumbusz hajóján is volt belőle egy példány Amerika felfedezésekor –, hanem mert Várad és a váradiság a mai napig meghatározó számomra.

A gyerekkori fürdőzések a Körösben a Szilvásban, a Kálvária-domb megmászása az egykori kápolna helyén álló Gomba-kilátóig, a csatangolások a Pece-parton felejthetetlen élmények, a Fő utca, a Szent László és a Bémer tér a szecessziós és eklektikus palotákkal, amelyek a Kárpát-medence egyik legszebb városává teszik, az, hogy Szent László városaként Székesfehérvár mellett a második legfontosabb királyi temetkezési hely, hogy adtunk Magyarországnak esztergomi érseket, a Tiszák személyében miniszterelnököket, hogy számos neves író, költő megfordult itt – köztük, ugye, az iskola névadója is, aki innen indulva vált országosan ismert költővé és publicistává –, de még az is, hogy a legendás sportriporter, Knézy Jenő is városunk szülötte, hogy a város ma is a magyar kultúra egyik fellegvára – mind-mind olyan tényező, ami méltán ad okot büszkeségre minden váradi számára.

De persze az a jó, ha a váradiság nem merül ki annyiban, hogy büszkék vagyunk a város múltjára, hanem abban is megnyilvánul, hogy mi, mai váradiak is igyekszünk megtenni mindent, ami rajtunk múlik, hogy a jelene és a jövője is ugyanolyan pezsgő és tartalmas legyen.

 

3. Mit kaptál az iskolától?

Aki adys volt, mindig adys marad.

Már az meghatározó és tiszteletet parancsoló élmény, amikor az ember először belép a kapun, és szembesül a hatalmas épületkomplexummal: úgy érzi, hogy sohasem lesz képes eligazodni a kacskaringós folyosók rengetegében, és állandóan eltéved majd.

Aztán idővel otthonossá válik az egész, csukott szemmel is eligazodik, és maga is részévé válik az adys közösségnek.

Diákként a legjobban a történelem- és a magyarórákat kedveltem, utóbbiakat azért, mert tanárnőnk nem a magolást, hanem a kreativitást részesítette előnyben. Emellett azért is menő az iskola, mert már a 90-es évek legelején egy amerikai angoltanártól tanulhattam angolul, ennek köszönhetően beszélem ma is jól a nyelvet.

Amikor máshonnan érkezett vendégeket kalauzolok a városban, mindig büszkén mutatom meg a Fő utcán végig húzódó épületsort, jelezve: ide jártam gimnáziumba és itt érettségiztem.

És azt is elmesélem, hogy még kilencedikesként, órák után egyike voltam annak a két diáknak, akit Miklós Mihály tanár úr megkért, hogy segítsen az autóig cipelni azt a márványtáblát, amelyet akkor vittek a temetőbe vésetni, és amely ma a főbejárat mellett Ady Endrének állít emléket.

 

4. Milyen élményed kötődik az iskolai könyvtáradhoz?

Én rendszerint tényleg csak a kötelező olvasmányként megadott könyvekért jártam oda, illetve már jóval érettségi után, amikor ott tartották meg ismert magyar írók részvételével a Törzsasztal nevű író-olvasó találkozókat.

 

 




Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

Nem kellenek a megálmodott álmok,
Új kínok, titkok, vágyak vizén járok,
Röpülj, hajóm,
Nem kellenek a megálmodott álmok. (Ady Endre)



 



Intézményünk alkalmazottainak átoltottsága:
Situația vaccinării personalului liceului:

63 fő, 75%

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad