Kaláka a szülőkkel

2016. november 11.

November hónap folyamán több alkalommal találkoztunk az iskola udvarán, lelkes és igen ügyes kezű, szorgos szülők. A Kauflandos pályázat keretén belül közösen szépítgettük az iskolaudvar egyik felújított sarkát. Össze lettek állítva a padok, majd le lettek lakkozva, kétszer is. Az ablakok meg lettek tisztítva, az új asztalok, valamint a ping- pong asztal és a kicsi padok is össze lettek szerelve. Mindeközben az udvar közepén lévő három virággrupp széle fel lett építve, föld is került bele, lassan az ülőkék is elkészültek. Megérkezett a virágföld is, sőt, gyönyörű csemeték kerültek bele, valamint tavaszi virágok hagymái, de ez csak tavasszal lesz igazán látványos. Mindeközben igen jó volt a hangulat. A meleg tea és kávé mellé zsíroskenyér volt szervírozva, persze a lila hagyma sem maradhatott el.
Köszönet mindenkinek, aki segítségével hozzájárult, hogy egyre szebb, barátságosabb legyen az iskolánknak ez a sarka.
Folytatás márciusban!



Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad