Budapesten folytatja tanulmányait a legjobb érettségi eredményt elért Bihar megyei diák – a Maszol.ro portálról

2021. július 29.

Az idei érettségi vizsgán Bihar megyében a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum egyik matematika–informatika szakos diákja, Divin Judit érte el a legmagasabb minősítést. 9,62-es átlagával kimagasló teljesítményt nyújtott, akit arról kérdeztük, mennyire elégedett ezzel az eredménnyel és hogyan készült a vizsgákra.

A Budapesti Műszaki Egyetem mechatronikai mérnöki szakán folytatja tanulmányait az a nagyváradi diáklány, aki a legjobb érettségi eredményt érte Bihar megyében a magyar tagozatos diákok között. 9,62-es médiájáról szólva a Maszol kérdésére elmondta, elégedett az eredménnyel, de meg is dolgozott érte.

„Mivel matematika–informatika osztályba jártam, számomra nagyon fontos volt, hogy a matematika vizsgám jól sikerüljön, és ugyanígy néztem a fizika vizsga elé is, de sikerült magyarból és román nyelvből is jó jegyet szereznem” – mondta Divin Judit, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum végzett hallgatója, aki egyébként számos hazai és nemzetközi verseny résztvevője és díjazottja is volt középiskolai évei alatt.

„A tételeknek voltak nehezebb részei is szinte minden tantárgyban, főleg az utolsó, c) alponthoz tartozó kérdések okozhattak némi nehézséget, de például a fizika tételsor egészen jó volt”, mondta a tételek nehézségét firtató kérdésünkre. Hozzátette, a vizsgákon kapott feladatok nagymértékben hasonlítottak a gyakorlótételekre, tehát aki az iskolai év során ezeket megoldotta, vagy az ismétlési időszakban ezekkel foglalkozott, készült a vizsgákra, azt nem érhette különösebb meglepetés.

„A gyakorlás a legfontosabb, hiszen a tanulás csak egy alap, és ez minden tantárgyra érvényes” – nyomatékosította Divin Judit, aki szerint minél többet gyakorol egy diák, annál nagyobb lesz az esélye jó eredményt elérni a vizsgákon, hiszen így lényegesen több feladattal találja szemben magát. A kimagasló eredményt elért diáklány a középiskolai évek alatt folyamatosan tanult, igyekezett „napirenden lenni” a tananyaggal, a tizenkettedik osztály utolsó egy hónapjában pedig már csak az ismétléssel foglalkozott.

A tavalyi esztendőben, amikor a koronavírus-járvány miatt felfüggesztették a személyes jelenléttel járó iskolai oktatást, még nem érezte az érettségi vizsgák közelségét, mondta Judit, aki kiemelte: szerencsére az idei tanévben a végzős osztályok visszatérhettek az iskolákba és folytatódhatott a jelenléti oktatás, ezért nem okoztak különösebben nagy megpróbáltatásokat a járvány nehézségei. Divin Judit kiemelte, tanárai nagyon sokat segítettek az érettségi előtt álló diákoknak, a felkészítés a megfelelő ütemben és minőségben zajlott.

https://maszol.ro/belfold/Budapesten-folytatja-tanulmanyait-a-legjobb-erettsegi-eredmenyt-elert-Bihar-megyei-diak?fbclid=IwAR2PRF7U8CATCYpsqJuxS8aqAkQMmPUFZqxfDZsbRHo_5gYPcRdT4bcJQ2A




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad