250 év. Kimondva talán nem is tűnik olyan soknak. Aztán eszembe jut, hogy 1848 mindössze 174 éve volt, vagyis a márciusi ifjak akár ezen iskola falai között is meghúzhatták volna magukat. Így már mindjárt soknak tűnik a kettőszázötven. Elképzelhetetlenül soknak.

Először a 9.D és 9.E osztály diákjaival tartott Fazakas Misi és Mucha Oszkár, az Osonó két vezetője műhelymunkát. Bár három órán át tartott a csapatépítő önismereti munka, a diákok egy percig sem unatkoztak. A vezető trénerek őszinte érdeklődéssel fordultak feléjük, aktívan „osontak” a diákok közelébe, kíváncsiak voltak szenvedélyeikre, félelmeikre, életükre. 

Ezt követte a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadás, ami már a javarészt tizenegyedikesekből álló hallgatóság számára jelentett nagy élményt.

REPARTIZARE_CANDIDATI_97.pdf

REPARTIZARE_CANDIDATI_98.pdf

A rendszerváltás után eltűnt az egyenruha, jött helyette a szakadt farmer, kockás ing, bakancs. Bár egyenruha nem volt, de az uniszex öltözködés miatt mindenki ugyanúgy nézett ki. Ezért bár az elvekkel és adys érzéssel azonosultam, az uniformizálás alól továbbra is kibújtam.  

A magyarságtörténelem tantárgyverseny megyei szakaszán iskolánkat Geambașu Ammon Florin és Kiss Beáta Tünde 6. A osztályos tanulók képviselték. A csapatversenyben első helyezést értek el, és ezzel kiérdemelték, hogy megyénket képviseljék az április 22-24. között Nagyváradon megrendezésre kerülő országos fordulón.

Gratulálunk a szép eredményhez!

A Sóhajok hídjának neveztük a hátsó új épülettel összekötő folyosót, gyönyörű volt, ott voltak a zongorák, mert a zeneoktatáson is nagy hangsúly volt. Mi ültünk lent az udvaron a szépen gondozott kertben és a kiszűrődő zenedarabokban gyönyörködtünk.

Március 29., kedd volt a gólyahét második napja. A kilencedikesek rózsaszínbe öltözve jöttek iskolába; ki fürdőköpenyt, ki báli ruhát, ki pizsamát húzott. A játék a tornateremben zajlott, az illető gólyáknak hulahoppkarikákat kellett egymás nyakába dobniuk - örök klasszikus. A nyertes a 9.E osztály lett tizenkét telitalálattal.

Tisztelt szerkesztő elvtárs! Ne haragudjon, hogy levelünkkel íróasztalán lábatlankodunk…

Várad nekem a diákéveket jelenti, az első szerelmet, a hosszú sétákat a múzeumkertben, a lábam alatt ropogó őszi faleveleket a Kanonok sornál, a szomorúfűzeket a Körös-parton, a színház összetéveszthetetlen miliőjét, a mititei és a füst illatának keverékét az állatkert mellett, s egy ideje már a temetőt is, ahova gyerekként is kijártunk, de immár felnőtt fejjel az egyetlen hely, ahol a nagyszüleimmel találkozhatok.