A magyar kultúra sokszínűségét az iskolapadban való kucorgás helyett játékos kincskereséssel ünnepelték a hatodikos évfolyam diákjai. A kultúra közösségi érték, a játék megtervezésében, lebonyolításában a közösségi összefogást is megélhettük: a kisebbek játékát a kilencedikesek, az osztályfőnökök, történelem-, torna-, román- és magyarszakos kollégák tervezték és segítették.
A kincskeresés során különböző helyszíneken kapott feladatokat kellett megoldani, teljesíteni: volt szókirakó, puzzle, memóriajáték, activity, stb. Célunk az volt, hogy a hatodikosok nagyjainkkal, tudományos eredményeinkkel, történelmi eseményekkel, a Himnusszal kapcsolatos új ismereteket szerezzenek, valamint elmélyítsék tudásukat ezekkel kapcsolatosan. És közben sokat-sokat játsszanak együtt. Az esemény végén a győzteseket oklevéllel és finomságokkal jutalmaztuk (utóbbiért köszönettel tartozunk az iskolának).
Intenzív és örömteli két óra volt, köszönjük a csapatoknak a lelkes részvételt, valamint Csepregi Imola, Demeter Emőke, Sarkadi Viktória, Kozma Éva és Fazakas Gábor kollégák munkáját!
A könyvtáros ajánlata
"A könyvtár gyógyszeres ládika a léleknek."
A thébai könyvtár felirata
Veres Brigitta búcsúztató
Március 15, Ady Endre Líceum
Nyílt napi foglalkozások negyedikes diákok számára
Pedás farsang 2026
Conditii specifice și procedura operațională pentru acordarea avizului directorului pentru ocuparea posturilor didactice/catedtelor vacante/rezervate la clasele/grupele din profilul pedagogic