Az Ady Endre Elméleti Líceum az idei tanévben bekapcsolódott a Let’s stop consumption frenzy!, azaz: Fékezzük meg a fogyasztási őrületet! címet viselő Erasmus+-projektbe. Az Európai Unió által finanszírozott projekt 2018 októberétől 2020 júniusáig tart, és 5 ország részvételével zajlik. A projektvezető Spanyolország mellett Görögország, Törökország, Litvánia és Románia vesz részt benne a következő városokkal: Palma da Mallorca, Volos, Isztambul, Vilnius és Nagyvárad.
1956 októberében Magyarországon békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. Október 23-án, nemzeti ünnepünkön, Nagyváradon, az Ady Endre Elméleti Líceum dísztermében az iskola hagyományaihoz híven az alkalomhoz illő zenés-verses-dramatikus összeállítással emlékeztek meg a X.A és XI.E osztály tanulói erről a rendkívüli és tragikus történelmi eseményről. A műsor, amelyet Ardelean Klementina tanárnő állított össze, a Himnusz eléneklésével ért véget.
Második nap párducmintás öltözék volt a 9.-es egyenruha. A mai feladat: egyik ember szájában szívószál van, másikéban egy spagetti. A spagettit bele kell helyezni a szívószálba.
Ezt háromszor kellett megismételni, három különböző szívószállal és spagettiszállal. A leggyorsabban ismét a 9.E teljesítette a feladatot.
Elkezdődött a gólyahét. Ennek folyamán nemcsak feladatokat teljesítenek a gólyák, de minden nap egy bizonyos színbe kell felöltözniük. A mai, első nap színe a sárga volt, melyet nem csupán a kilencedikesek, hanem osztályfőnökeik közül még Bodgán Károly és Kányádi Zoltán tanár úr, a 9.D, illetve a 9.C osztályfőnöke is felvett. Az első nap játéka, melyet a gólyáknak teljesíteniük kellett, egy ügyességi feladat volt.
Új szakkör indul 9–12.-es tanulóink számára, amely 3D néven fog futni.
Itt a 3D-s modellezésről és a 3D-s nyomtató használatáról fognak képzést tartani iskolánk tanulói.
Ezek az ismeretek egyre hasznosabbak, mivel a 3D-s nyomtatás egyre inkább kezd elterjedni a világon, és ezek az eszközök idővel minden háztartásban megtalálhatóak lesznek. Az itt elsajátított ismeretek ugyanakkor hasznosak lehetnek azok számára is, akik mérnöki pályán szeretnének elhelyezkedni.
A szakkör időpontja: minden csütörtökön 14:30 – 15:30 között, helyszíne: 1-es infóterem.
Jelentkezni lehet Fándly Gergőnél (12.D) vagy Lélek Hunor Kadosánál (11.C).
A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Ezen a programon vett részt az Ady Endre Elméleti Líceum 15 diákja Takács Péter tanár úr kíséretében.
A technika legújabb és legizgalmasabb vívmányait nem csak megtekinthették, hanem ki is próbálhatták az arra kíváncsiak.
A könyvtáros ajánlata "A könyvtár gyógyszeres ládika a léleknek." A thébai könyvtár felirata
Bogdán Károly-József Tellmann Jenő-díjban részesült
Ösztöndíj-lehetőségek a 2026-2027-es tanévre
Ingázó diákok és szüleik figyelmébe!
Könyvtárosi vizsga - dossziék eredménye
Felhívás volt diákjainkhoz!