A debreceni Ady Endre Gimnázium nyelvszakos 11. osztályos diákjai és iskolánk 11.A osztályos tanulói közös városismereti játékon vettek részt a napfényes csütörtöki napon. A találkozó a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület és a PIHE közös, Média Detektív: Határokon Átnyúló Stratégiák az Álhírek és Félretájékoztatás Ellen elnevezésű interregionális projektjébe illeszkedik. A projekt az Interreg VI-A Románia- Magyarország Program keretein belül valósul az Európai Unió támogatásával.
A projekt első szakaszában a váradi diákok látogattak Debrecenbe osztályfőnökük és romántanáruk, Hegyes Luminița tanárnő kíséretében. A városismereti játékhoz a két rokon város és iskola diákjait vegyes csapatokba szervezték: olyan feladványokat kellett megoldaniuk kalandos városnézés közepette, amelyek Debrecen nagyjait, kulturális-történelmi örökségét ismertették meg a diákokkal. A nyertesek nemcsak a helyes megfejtésnek örülhettek, hanem a frissen kötött barátságoknak is. A finom, kétfogásos ebéd után a Déri Múzeumba vezetett az utunk. Még közös laza lődörgésre is jutott idő.
Hétfőn, október 13-án a debrecenieket vártuk iskolánkba. Az érkezés és felfrissülés után Nagyvárad nevezetességei, különleges emlékhelyei kerültek a középpontba. A vegyes csoportok ismét tesztelhették tájékozódási képességüket IRL. A barátságok tovább szövődtek, szakmai kapcsolatok alakultak.
Köszönjük a szervezőknek!
A könyvtáros ajánlata
"A könyvtár gyógyszeres ládika a léleknek."
A thébai könyvtár felirata