Szeptember 10–12. között, a Zöld hét keretében a 9.E és 9.A osztály tanulói csapatépítő kiránduláson vettek részt Félegyházán, a Napraforgó alkotótáborban az osztályfőnökeik Puskás Ágnes és Takács Péter kíséretében. A táborban jó hangulat, kreatív légkör, remek társaság és technikai háttér várta a résztvevőket. Már érkezés után belecsaptunk a programokba: csapatépítő és drámapedagógiai játékokkal hangolódtunk Herman Ferenc táborvezető és Engelen Renáta drámapedagógus irányításával. Ezután a diákok kisebb csoportokban saját történeteket találtak ki, amelyekből forgatókönyvek születtek, majd megtörtént a szereplőválogatás is. Az estét tábortűz mellett töltöttük – beszélgettünk, játszottunk, énekeltünk, igazi közösségi élmény volt. Másnap elkezdődött a kisfilmek forgatása a tábor területén, kinti és benti helyszíneken egyaránt. Herman Ferenc, Borza Paul fotós és Erdei Dániel operatőr segítette a munkát. Bár a délutáni eső némi kihívást jelentett, sikerült mindent megoldani, és a forgatás folytatódhatott. Este a 9.A osztály diákjai minikoncertet varázsoltak a táborba, karaokéztak és együtt énekelték a slágereket. Közben a 9.E-sek a szobákban alakítottak ki „beszélgetős sarkokat”, ahol sztoriztak, ismerkedtek és nagyokat nevettek. Mindkét helyszínen jó hangulat volt.
Péntek délelőtt újra játszottunk, majd a 9.E osztály néhány tanulója megtanulta, hogyan kell kenyeret gyúrni, a kemencét befűteni, és a frissen gyúrt kenyereket megsütni. Később a filmek vágásával és utómunkáival telt az idő, majd közösen megnéztük a kész alkotásokat. Mindannyian ámulva figyeltük, milyen kreatív és ötletes munkák születtek. A táborozás során egyes programokhoz Kaszoni Szilvia és Unterlender-Mérai Andrea tanárnők is csatlakoztak. Köszönet a szervezőknek, hogy lehetőséget kaptunk ismerkedni, együtt alkotni, játszani és kiszakadni a hétköznapokból!
Puskás Ágnes, Takács Péter
A könyvtáros ajánlata
"A könyvtár gyógyszeres ládika a léleknek."
A thébai könyvtár felirata