Mivel foglalkozol – vagy mi foglalkoztat mostanában?
Mint mindannyiunkat, engem is az ukrajnai háború borzalmai foglalkoztatnak ezekben a
napokban. Jelenleg ezek az események határozzák meg mindennapjaimat. Teológusként
igyekszem az emberekbe lelket önteni és segíteni ott, ahol lehet.
Ha nem éppen háborús időket élnénk, akkor a békés és kiszámítható svájci mindennapjaimat
tölteném. Lassan tíz éve élek Bernben. A szomszédos Fribourgban diplomáztam teológiából
2014-ben. Azóta egyházi szolgálatban állok, különböző tisztségekben. Ifjúsági munkásként
kezdtem, jelenleg egy vezető egyházhivatali állásom van, de épp váltani fogok. Emberek
között szeretek lenni, nem pedig aktákat lapozgatni.
Szabadidőmben kutatok, írok és előadok. Nagyon fontos számomra a gyökerek ápolása, ezért
rendszeresen járok haza. Lelki tüdőm immáron egy magyar és egy svájci félből tevődik össze.
Néha még egy kicsit megköhögtet ez a kombináció itt Európa szívében, de végtelenül hálás
vagyok az elmúlt évek sokrétű tapasztalataiért, viaskodásaiért és nagy egymásra-találásaiért.
Mit jelent számodra a váradiság?
A váradiság az életem origója. Előbb éreztem magam váradinak, mint magyarnak és
kereszténynek. Nem érdem ez, hanem adottság, amely meghatároz, néha visszahúz, de
legtöbbször életet és irányt mutat. Évente többször is hazalátogatok. Néha büszkén, néha
bosszankodva látom Várad színeváltozását. De olyan ez, mint a szerelem. Nem választás
kérdése, hanem a szív parancsa. Svájci nappalim polcain szép rendben sorakoznak a Váradról
szóló monográfiák és albumok. Egy-egy hosszúra nyúlt vacsora végén leemelek egy ilyen
képes könyvet és büszkén mutatom itteni barátaimnak: „Nézzétek, ez az én városom!”
Mit kaptál az iskolától?
Ha a váradiság az életem origója, akkor az Ady annak koordináta-rendszere. És írom ezt
egykori társadalom-tudományos diákként. Ebben a rendszerben számos olyan pont található,
amely – enyhén közhelyesen szólva – „meghatározó” arra nézve, hogy ki vagyok, hogyan
gondolkodom és miként látom a világot. Próbáltam egy-két példába sűrítve leírni mindazt,
amire gondolok, de ez lehetetlen vállalkozásnak bizonyult. Ezért most csak annyit, hogy az
Adyban töltött négy év olyan lelki-szellemi munícióval látott el, amelyhez az élet
előrehaladtával egyre gyakrabban nyúlok. Meggyőződésem, hogy ebben a négy évben, és az
azt megelőző nyolc általánosban, rakták le bennem egykori tanítóim és tanáraim annak az
értékrendnek és világlátásnak az alapjait, amelyeknek sikereimet köszönhetem, de azt is, hogy
fel tudtam állni és újra tudtam kezdeni akkor, amikor elbuktam. Az adys évek végére
nyilvánvalóvá vált számomra, hogy tanáraink kedveltek és örültek nekünk. Ebből aztán
olyasfajta „ősbizalom” alakult ki bennem, amivel később számos akadályt sikeresen le tudtam
küzdeni. Köszönet azon tanároknak, akik pedagógusok is voltak, és hivatásuk során
„emberségről példát, vitézségről formát” (Balassi) adtak nekünk.
Milyen élményed kötődik az iskolai könyvtáradhoz?
A könyvtár inkább Cseresznyét jelentette számomra, mintsem a könyveket. Beszélgetni és
nem olvasni jártam oda. A vele töltött időt értékesebbnek éreztem annál mintsem, hogy egy
könyvet forgassak. Néha azért persze ez is előfordult. Véleménye
és kritikája építő is tudott lenni, húsbavágó is. Nagyon sokat kaptam tőle,
főleg, ha vettem a fáradtságot, és elgondolkodtam mondanivalójának mélyebb üzenetén.
Később a kolozsvári Teológián is volt egy hasonló könyvtárosunk, hozzá is többet jártam
beszélgetni, mint olvasni. Talán ellentmondás, de szerintem ilyenek a jó könyvtárosok!
A könyvtáros ajánlata
"A könyvtár gyógyszeres ládika a léleknek."
A thébai könyvtár felirata