A 10.D osztály téli kirándulása Vársonkolyosra

2023. február 14.

Február 10-én délután érkeztünk meg a Sebes-Körös mentén fekvő településre, ahol elfoglaltuk a szálláshelyünket. Másnap  a Nagy Magyar barlanghoz túráztunk. A barlang a Vársonkolyosi-szorosban van, közel ahhoz a helyhez, ahol a Méhsed (Misid) patak a Sebes-Körösbe torkollik. Ez a turistalátványosság az Erdélyi-szigethegység egyik legnagyobb bejáratú barlangja, közvetlenül a bejárata előtt folyik a Sebes-Körös. Vezetünktől megtudtuk, hogy mi voltunk a 2023-as év első barlangot meglátogató csoportja. A hely a fontos régészeti értéke és a  benne telelő denevérek miatt is szigorúan védett.

Visszafelé egy másik lengőhídnál megálltunk kicsit hógolyózni, a havas tájban gyönyörködni.

Másnap az Izbândiș vízkitörést és barlangot tekintettük meg. Ez a vízkitörés Románia második legmélyebb forrása, ugyanis a víz közel 100 méter mélyről tör fel itt a felszínre. A barlang mélyéről ered a bővizű Izbândiș patak, mely azután Sonkolyos felé veszi útját.

A kirándulások mellett természetesen az esték is remek hangulatban teltek: volt zene, beszélgetés, bulizás.

 

Puskás Ágnes




Zöld hét


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad