Erasmus+ – avagy: Kulcs az álmokhoz?

2018. december 17.

Az Ady Endre Elméleti Líceum az idei tanévben bekapcsolódott a Let’s stop consumption frenzy! (Fékezzük meg a fogyasztási őrületet!) címet viselő Erasmus+-projektbe, ami az Európai Unió által finanszírozott project, és 5 ország részvételével zajlik. A projektvezető Spanyolország mellett Görögország, Törökország, Litvánia és Románia vesz részt benne a következő városokkal: Palma de Mallorca, Volos, Istanbul, Vilnius és Nagyvárad.

A projektországok első találkozóját Spanyolországban, Palma de Mallorca szigetén rendezték meg 2018. december 8–15. között. Romániát négy adys diák és két tanár képviselte. Az öt résztvevő ország diákjai és tanárai a túlzott vásárlás örökös gondját vették nagyító alá, és igyekeztek megoldásokat találni annak kiküszöbölésére.

Az egy hetes mobilitás ismerkedős családi nappal kezdődött, amikor a diákok és vendéglátóik családostól látogattak el Alcúdia tengerpartjára, ahol a téli hideget hirtelen pálmafák és napsütés váltotta fel, mint egy mesebeli álomban. Másnap egy játék keretén belül a vendéglátó diákok a város nevezetességeit mutatták be vendégeiknek, így átadva a mediterrán hangulatot és jókedvet is.

A projekt első napján minden résztvevő tagország bemutatta a saját országát, városát és az iskolát, melyet képvisel.  Az adysoknak maguk a tanárok gratuláltak kiállásukért, kreativitásukért és a feladatok kimagasló szintű teljesítéséért. Ugyanakkor meglátogathattunk egy olyan iskolát is, mely már néhány éve a “jövő iskolája” jellemzőivel rendelkezik: a pedagógusoknak szóló, pénzt és erőfeszítést nem kímélő sok éves felkészítők, a modern infrastruktúra és az irigylésre méltó csapatmunka eredménye egy olyan iskola, amelyről minden gyerek és tanár álmodik. A kívülálló számára az intézmény egy modern, de zajos közeg, ahol látszólag mindenki csak egyszerűen jól érzi magát, és azzal foglalkozik, ami érdekli. Ez jellemzi a heti tíz órát kitöltő projektmunkát, ami öt-hat hetes periódusokra bomlik fel. Kérdésemre, hogy mennyire vannak megelégedve az eredményekkel, mindkét igazgató mosolyogva válaszolta, hogy a gyerekek mindent megtanulnak, ami a kerettantervben benne van, sőt annál többet is. Hát igen, állapítottam meg csendben magamban, tehát nem utópisztikus tanításról beszélünk.

A következő napokban kiválasztottuk a projekt közös logóját, és mindenki bemutatta, miként látja a túlzott költekezés hatását a társadalomra. A bemutatók minden esetben egy kisfilmmel zárultak, melyekben minden csapat saját megoldásokat mutatott be. Ugyancsak bemutatásra kerültek a Buy Nothing Day (Ne vásárolj semmit nap) tevékenységei, és a vásárlói tudatosságról szóló elektronikus kérdőiv kielemzése is.

Csütörtökön, a kirándulásra szánt napon a Baleári-szigetek legnagyobb és legsikeresebben működő, újrahasznosításra szakosodott szeméttelepét látogattuk meg, a TIRME-t. A bejáratnál tudatták velünk, hogy az egész épület reciklált anyagokból készült, ami nem kis meglepetést okozott. Az első emeleten egy újrahasznosított anyagokból készült játékmúzeumot tekinthettünk meg. Ezek után modern, egysínű vasúton vezettek körbe a világ első olyan szeméttelepén, ahol 100%-os a szemét újrahasznosítása. Igen, mindenhol szelektíven gyűjtik a szemetet, és a szigetek vezetése nagyon figyel arra, hogy a feldolgozása a legprofibb és leghatékonyabb módon történjen. A feldolgozás során nyert energiával működtetik a telepet, és szolgáltatnak energiát 53.000 háztartásnak, továbbá profi öntözőrendszerrel locsolják a környék gyümölcsöseit, gondosan figyelve, hogy még a párolgás által okozott veszteséget is kiküszöböljék. Délután a sziget büszkeségét jelképező kis hegyvidéki falvakba látogattunk el: Sóller és Valldemossa középkori templomai kívülről is csodásak voltak, és szűk kis utcái narancsfákkal büszkélkedtek.

A fiatalokat nagyon lázba hozó kihívások is helyet kaptak a hét programjai között. Ellátogattunk a palmai Akváriumba, ahol kiselőadást hallgathattunk végig arról, hogy milyen károkat okoz a tengerbe dobott szemét, és ezen belül főleg a műanyagzacskók. A programot az akvárium látogatása tette teljessé, és a National Geographic #YoElijoPlaneta név alatt futó kihívása zárta le. Később a híres piros turistabusszal bejártuk a város minden részét, és a csodálatos Bellver kastély tetejéről meseszép kilátás tárult elénk a tengerre és a kikötőre.

Az utolsó napon mindenki a búcsúzás lázában égett. Öt nemzet gyermekei látogatták meg Európa egyik legszebb gótikus katedrálisát, amiben Gaudi munkásságának csodálatos eredményét tekinthették meg. A barátságok szorossá tették a projekt első találkozóját, és diákjaink mind a nagyváradi találkozást várják, ami 2020 januárjában esedékes. A következő mobilitásra a litván fővárosban, Vilniusban kerül sor 2019 áprilisában. Örülünk, hogy tanulóink így tanulhatnak és szerezhetnek  életre szóló élményeket. A jövő tanítási rendszere nem a tárgyi tudás átadásáról szól, hanem a képességek fejlesztéséről és a tájékozottság által nyújtott előnyökről: kell, hogy hozzásegítsük őket ezekhez a lehetőségekhez, mert: tanulni jó!

                                                                                                            Koncz Brigitta




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad