Ady 250 zárórendezvény, iskolai évkönyv bemutatója

2023. január 26.

Az Ady 250 ünnepségsorozat lezárásaként és kapcsolódva a költő január 27-i halálának évfordulójához csütörtök délután bemutatták az iskolai albumot. A Vad Márta igazgatónő által szerkesztett kötet az Ady Endre Elméleti Líceum és az Alma Mater Alapítvány kiadványa, a megjelenését pedig a magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

A moderátori feladatokat ellátó Kirkósa Enikő magyartanár, a kötet egyik korrektora köszöntötte az ünneplőket. Vad Márta igazgató kiemelte, hogy tulajdonképpen ezzel a rendezvénnyel zárul az Ady 250 ünnepségsorozat, melyet azért szerveztek, mert az iskola 2022-ben ünnepelte az ősi schola megalapításának 250. évfordulóját. Mottóul a Múlt–Jelen–Jövő szlogent választották, hiszen meggyőződésük, hogy miközben tartalommal töltik meg a jelent, kegyelettel adóznak az értékteremtő múltnak, és ezekből építkezve teremtik meg a jövőt. Az intézményvezető felidézte: azzal indították a tavalyi évet, hogy Böcskei László megyés püspök és Cseke Attila miniszter jelenlétében a díszteremben aláírták az épület teljes körül felújítására vonatkozó finanszírozási szerződést, mely beruházás a Fejlesztési Minisztérium támogatásával valósul meg, az Országos Befektetési Társaságon (CNI) keresztül. Ezt követően aztán úgymond felpörögtek a jubileumi események, szinte minden hónapban szerveztek valamit. Az ünnepi hét májusban zajlott, ennek csúcspontja egy időkapszula elhelyezése volt az iskola falába, amivel üzentek a jövőnek. „Beletették” a tanítást elindító orsolyita apácák iránti tiszteletüket, a jelenkorban működő tanintézet tárgyi emlékeit és a felújításra vonatkozó reményeiket. Az elmúlt hónapokat pedig inkább a renoválási munkálatok határozták meg, „ebben élünk szeptember óta”, fogalmazott Vad Márta, megköszönve mindenkinek a lelkesedését, kitartását, tenni akarását, és egyúttal még legalább további 250 évet kívánva.

Megzenésített Ady-versekkel léptek fel ezután a Kajántó Judit tanár és Makai-Bölöni Judit könyvtáros (vagy ahogyan minden adys ismeri „Cseresznye”) felkészített diákok: Szellő Nikoletta, János-Szatmári Boglárka, Székely Renáta, Oprea Kinga, Papp Richard, Illés Jácint, Kólák Dávid és Pap Alpár.

A Vad Márta igazgatónő által szerkesztett kötet az Ady Endre Elméleti Líceum és az Alma Mater Alapítvány kiadványa, a megjelenését a magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta. Korrektorok: Tóth Márta és Kirkósa Enikő, számítógépes szerkesztés: Vad Zoltán és István Zoltán, a pályázattal Závodszky Tamás foglalkozott. Az album iránt érdeklődni az iskola titkárságán lehet.

Ciucur Losonczi Antonius

https://www.erdon.ro/helyi-kozelet/2023/01/kotetbemutatoval-zarult-az-ady-250-unnepsegsorozat?fbclid=IwAR1QboOhfrzI2K-CRX04SXt_vsN688D5_JBgFsFr4YRvvERA4Jq58oFMpio




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad