Belga cserediák-program az Adyban

2023. március 05.

Két éves megszakítás után ismét útnak indult a belga cserediák-program az Adyban. Február 5-11. között 15 diák és 2 tanár látogatott el hozzánk Izegemből, és egy héten át élvezték a vendéglátó családok szeretetét és gondoskodását. Az Ady Endre Líceumból 15 diák vett részt a programban a tizenegyedik osztályokból. A diákok egy héten át aktívan gyakorolták az angol nyelvet, és vegyes csoportokban interkulturális projekteken dolgoztak.

Miután Temesvárra érkezve egyenesen szülinapi üdvözlettel kezdték az ismerkedést, a belga diákok és magyar társaik belevetették magukat a mesebeli télbe az aranyosláposi menedékházban. Három csodás nap alatt túráztak, síeltek, snowboard-oztak, énekeltek, játszottak, meglátogatták a Medve-barlangot, finom magyaros ételeket ettek, és próbáltak összecsiszolódni egy csapattá. Ez a feladat nem mindig megy egyszerűen, hiszen teljesen ismeretlen gyerekek próbálnak ki egy új élethelyzetet, mégpedig azt, hogy egy idegen kultúrában, egy idegen családban éljenek egy hétig.

Itthon Nagyváradon bemutattuk gyönyörű városunk gyöngyszemeit: ellátogattunk a Szigligeti Színházba, a Darvas-házba, a zsinagógába, felgyalogoltunk a Polgármesteri Hivatal tornyába és megcsodáltuk a várost egy napsütéses délelőtt, a Szent László térről pedig egy finom tea vagy kávé mellett kipihentük a nagy sétát.

A hét alatt volt bőven alkalom a szórakozásra és kötetlen beszélgetésre, a péntek viszont összegezte a csapatmunkát, és mindenki örömére az alapos munkának meg volt az eredménye: 5 érdekes bemutatót láthattunk a részt vevő nemzetek közötti hasonlóságokról és különbségekről. Közös programunk végére ünneplés és tánc kerekedett, amiért nagyon hálásak vagyunk az iskola néptánc csoportjának, akik a csodálatos bemutató mellett meg is táncoltattak mindenkit becsületesen. Köszönettel tartozunk a szülőknek, hogy aktív társak voltak, még akkor is, ha a gyerekük nem vett részt a projektben. Nem kis áldozattal jár egy egész család életét átszervezni egy hétre, iskolaidőben.

A projekt második része március végén esedékes. Akkor az adys diákok fognak ellátogatni a Prizma Campus IdP diákjaihoz Belgiumba, Nonn Andrea és Koncz Brigitta tanárnők kíséretében. Reméljük, hosszú barátságok szövődnek majd, és mindenki csupa jó élménnyel tér haza, mert ahol jól érzi magát az ember, ott tanul igazán. A tapasztalati tanulás fontosságát szem előtt tartjuk és tudjuk, hogy tanulni nem csak az iskola kapuin belül lehet.

Koncz Brigitta




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad