Adysok a budapesti Rákóczi Vezetői Fórumon

2024. február 26.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából hasznos, élménydús, nemzeti összetartozást erősítő, gazdag kiránduláson és egy vezetői fórumon vettünk részt Budapesten. A Rákóczi Szövetség Vezetői Fórumán az Ady Endre Elméleti Líceumot a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének vezetősége, iskolánk 3 diákja, Izsáki Zsanett(X.E), Fodor Vivien(X.F) és Kulcsár Kamilla (X.B) képviselte, Takács Péter tanár úr kíséretében.
 
Szállásunk a Budapest Hotelben volt, míg az előadások, ismerkedési est, kerekasztal-megbeszélés a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban.
 
Fodor Vivien: " Első este szórakoztató játékok során megismerhettünk más magyar diákokat is. Mint kiderült, anyaországi, erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági diákok is részt vettek az eseményen. Volt szerencsénk sok emberrel megismerkedni, de leginkább a Bihar megyeiekkel.
Második nap a Hősök terén jártunk, amit körülsétáltunk, aztán kávéztunk. Utána ellátogattunk a Magyar Nemzeti Múzeumba, majd újabb programokon vettünk részt a szakkollégiumban: előadásokat hallgattunk, színdarabot néztünk, táncoltunk a táncházban.
Vasárnap reggel a kommunizmus áldozatairól emlékeztünk meg közösen, majd körbevezettek minket a Parlamentben. Ezt már csak a hazautazás követte, ami nagyon jó hangulatban telt. Összességében jól éreztük magunkat, új barátságokra tettünk szert, új helyeken jártunk és különböző érdekes programokon vettünk részt."
 
Izsáki Zsanett: " A hétvégén reszt vehettünk a Rákóczi Szövetség által Budapesten megrendezett vezetőképző alkalmon.
Meglátogattuk a Nemzeti Múzeumot és a Parlamentbe is betekintést nyerhettünk.
Számos előadást hallgathattunk meg, melyek nagyon fejlesztőek voltak számunkra,az én személyes kedvencem az volt, amely a telefonok fiatalokra gyakorolt hatását taglalta.
Nagyon jó és nosztalgikus érzés volt olyan embereket viszontlátn,i akiktől a Rákóczi- táborban úgy váltunk el, hogy reméltük a viszontlátást, és persze nagyon sok új kapcsolat alakult ki ezúttal is.
Úgy gondolom, az ember az által, hogy megismer új embereket, magát is át tudja vizsgálni, és biztos, hogy nem olyan emberként térsz haza, mint mielőtt elmentél, ugyanis egy tapasztaltabb emberré válsz ezeken az alkalmakon.
Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek ezúttal is, hogy részt vehettünk!"
 
Kulcsár Kamilla: " Nekem az tetszett a kirándulásban, hogy részt vehettem olyan programokon, amik által jobban visszatekinthettem a magyar történelemre és ez által én is többre becsülöm magyar állampolgáságomat. A csapatépítő programokon is nagyon jól éreztem magam, megismertem jobban 2 lányt, akikkel hasonló volt a humorunk, illetve a Bihar megyei ismerőseimmel is közelebb kerültünk egymáshoz.".
 
Városnéző sétànkon, megcsodáltuk a Hősök terét, a Magyar Zene házát, a Vajdahunyadi vár mását, majd a Magyar Nemzeti Múzeumban töltöttünk el egy csodálatos órát.
Délután jó volt hallani a Szövetség terveiről, megvalósításairól, valamint arról is, hogyan lehet kialakítani egy egészséges ( nem függő!!!) viszonyt az okos telefonnal, ahol én irányítom "őt" és nem fordítva...
 
Este a tanárok a  Nemzeti Színházban a Mester és Margaréta című művet nézték meg, míg a diákok a Csavar Színház előadásában A helység kalapácsát( a gimnázium sporttermében), majd ezt követően táncházon vehettek részt.
 
Vasárnap reggel a Nemzeti Vértanúk emlékművénél  megrázó gondolatokat, tényeket hallgattunk meg a kommunizmus áldozatairól, különösen a  költő, sportoló, forradalmár Gérecz Attiláról (akit 15 év börtönre ítélték, amiből 6-ot letöltött, az 1956-os forradalom igaz hőse, aki 45 verset írt a börtönben, átúszta a megáradt Dunàt-kiszökvén a börtönből-,aki 3 napig volt szabad, míg egyik ismerőse fel nem jelentette...aki orosz tankot lőtt ki, de egy másik őt lövi meg és meghal.Életéről könyv íródott, verseit kiadták és film is készült életéről: Csend kút címmel...)...
Bővebb infók róla, pl itt:
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/G%C3%A9recz_Attila
A szózat és a himnusz eléneklése után, 500 szál tulipánt is elhelyeztünk az emlékműnél.
 
Ezután látogattuk meg az impozáns Országházat, ahol kicsit megismerhettük az épület és a Szent Korona történetétét, majd ezután egy nagy közös fotóval búcsúztunk el egymástól.
A többit "mondják" el , sőt tanúskodjanak a fotók. Köszönjük, Rákóczi Szövetség!
 
Takács Péter tanár és Izsáki Zsanett, Fodor Vivien, Kulcsár Kamilla diákok
 



Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad