Hírek


Anyanyelvi vetélkedőt szerveztek

2024. április 12.

Lezajlott április 10-én a Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedő megyei fordulója, amelynek a váradi Ady Endre Elméleti Líceum adott otthont.

A részt vevő csapatokat és a zsűrit Kirkósa Enikő magyartanár köszöntötte, kiemelve: a versenynek az a célja, hogy a diákok anyanyelvi műveltségét, nyelvi leleményességét és kreativitását fejlessze.



Képzősök Nyílt napja az Adyban

2024. április 12.

Április 23-án, 10, 11 és12 órától kerül sor a Képzősök nyílt napjára az Adyban. Szeretnénk megismertetni az érdeklődő diákokkal az Ady-líceumban működő képzős osztályok, pontosabban a tanító- és óvodapedagógus-képző, valamint bölcsődepedagógus-képző csoportok tevékenységét. Interaktív formában mutatjuk be két év munkáját, és az eddig elkészített módszertani anyagokat. Ugyanakkor lehetőség nyílik elbeszélgetni a képzőbe járó diákokkal és a gyakorlatokat vezető pedagógusokkal.

Kérjük, hogy az érdeklődő diákok és szülők jelentkezzenek be az iskola titkárságán április 19-ig, péntekig a 0359410588-as telefonszámon. Szeretettel várunk mindenkit, diákot, szülőt és tanárt, aki a képző iránt érdeklődik.



Jól szerepeltek diákjaink a történelmi versenyeken

2024. április 02.

 A "TÖRTÉNELEM ÉS TÁRSADALOM VIRTUÁLIS DIMENZIÓBAN" országos verseny megyei szakaszán TÓTH-SÜRÜ TÁBITA, XI.F osztályos diákunk II. helyezést ért el. Felkészítő tanára Ardelean Klementina. A "KULTÚRA ÉS CIVILIZÁCIÓ ROMÁNIÁBAN" portfólió alapú verseny megyei szakaszán a GŐDÉR VIKTÓRIA, DIÓSZEGI CSONGOR és SÁNTA ISTVÁN alkotta csapat a III. helyen végzett. Felkészítő tanárok: Ardelean Klementina és Apáti Timea.

 



Mesék szárnyán

2024. március 26.

Iskolánk és a tanítóképző pedagógia szakos diákjainak egy csoportja részt vett a hét végén a Mesék szárnyán elnevezésű országos mesevetélkedőn. A  díszítésnek hála, igazán mesés világba léphettek be a versenyző gyerekek. A sok munka mögött persze jókedv, móka és kacagás is rejtőzött.

A gyerekeknek nagyon tetszett a díszlet és a játékok, amikkel készültünk számukra.

 



Beiratkozás V. osztályba a 2024–2025-ös tanévben

2024. március 22.

Kedves diákok és tisztelt szülők!


Iskolánk a 2024–2025-ös tanévben is 2 ötödik osztályt indít, mindkettőt intenzív angol nyelv szakosítássalEnnek megfelelően, diákjaink heti 2 óra helyett heti 4 órában sajátíthatják el az angol nyelvet.

Az angol tudásszint-felmérőre jelentkezni/ beiratkozni a következő iratokkal lehet:

- beiratkozási kérvény (alább csatolva)

- a gyerek születési bizonyítványának másolata

- a szülők személyi igazolványának másolata

- a szülők házassági/ válási iratainak másolata

- a IV -es angol könyv borítójának a másolata vagy fényképe elektronikus formában

Beiratkozni az iskola titkárságán lehet, személyesen, 2024. június 3-ig.

 

A tudásszint-felmérés pontos lefolyásáról további részletekkel jelentkezünk, amint a tanfelügyelőség jóváhagyja azokat.

Minta az angol tudásszint-felmérőre (írásbeli és szóbeli): admitere_v_intensiv_model_subiecte.pdf

 

Szeretettel várjuk leendő ötödikes diákjainkat!

cerere_de_inscriere_la verificarea cunostintelor la lb engleza 2024 2025.docx



Dr. KÁROLY JÓZSEF IRENAEUS EMLÉKEZETE

2024. március 11.
A premontrei hagyományoknak megfelelően március második szombatján, 2024. március 9-én a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság idén is megtartotta az európai hírű rendtársuknak, Dr. Károly József Iréneusz O.Praem. kanonoknak, tanárnak, fizikusnak az emlékünnepét, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségével (BINCISZ) közös szervezésben. 

Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad