"Mesél az erdő": angol nyelvtáborok 2018-ban

2018. augusztus 31.

A bizonyíték arra, hogy az ember mindig tanul, és játszva tanul a legkönnyebben, akkor mutatkozik meg tisztán, amikor a gyerek saját kezébe veszi az irányítást. Az angol nyelvű táborok lényege az, hogy nemcsak néhány foglalkozás erejéig tanulunk angolul, hanem az ébrenlét minden pillanatában. Tanulunk kedvesek lenni egymáshoz, toleránsan elfogadni mások véleményét, vidám mosollyal  és hangos “Good morning!”-gal kezdeni a napot, meghallgatni egymás mondandóját, amit néha könnyebb kibökni angolul, tanuljuk a rendrakást, a főzést,  a mosogatás fortélyait, tanulunk kitartóan túrázni és örülni minden percnek, egyszóval élni tanulunk egymással, egymásért, egymás mellett!

Idén nyáron ismét két egyhetes angol tábor adta meg a startot az Ady Endre Elméleti Líceum diákjai által annyira áhított vakációnak. Összesen 43 diák és persze  szeretett zabhegyezős önkénteseink használhatták ki az aranyosláposi menedékház nyugalmát. Aki egyszer elkezdte itt a táborozást, és megérezte a lényegét, annak már nem kell a rábeszélés. Olyanná váltunk, mint egy nagy család: a “veteránok” már érkezéskor megtanítják a házirendet, és a hét ebben a hangulatban zajlik. Nincs idő mobilozásra, sőt ez az a hely, ahol az összeszedett mobilokert senki sem sir és jajgat. Ebből kifolyólag mindenki rájön, hogy milyen jó is társasozni, beszélgetni, túrázni és egy csomó olyan dologgal foglalkozni, amit kiszorít a mobiltelefon az életünkből. Jó azon versenyezni, hogy kié a legtisztább szoba, ki gyűjtött több baglyocskát angolból, és vicces olvasni a hét alatt egyre csak bővülő aranyköpések listáját.

Amikor senki sem morcos, mert éppen kezdődik az angolóra, olyankor a tanár is lelkesen fog hozzá a naphoz. Egyik ötlet szüli a másikat, és észre sem veszed, hogy eltelt a nap, és még nem ültél le pihenni. Mindig akad egy hang, aki megkérdezi: “és ez után mit fogunk csinálni" vagy “és mikor lesz …”? És jutott idő mindenre! Építettünk emberpiramist a Rozsdánál, megnéztük Aranyoslápost madártávlatból, szerveztünk áfonyaszedő -versenyt, az áfonyából főztünk finom lekvárt, amit az áhított amerikai palacsintára csorgattunk, sokat gyalogoltunk, csapatot építettünk, megtanultunk tájékozódni az erdőben a turistajelzés alapján, és azt is, hogy néha az okostelefon segít, ha eltévednénk, megismertük a hegyimentők szerepét, és elcsodálkoztunk a munkájuk iránt mutatott alázaton, gyakoroltuk a mentést, megtanultuk, hogy a két napos esős idő pont jó ok egy társasjáték-maratonhoz, énekeltünk, táncoltunk (a fiúk is!), jókat ettünk, és sokat tanultunk. Volt, aki a munkalapoknak örült inkább, volt, aki a logikai feladatok kihívásainak, voltak, akik a történelem rejtelmeire voltak kíváncsiak, másokat a tudományok vagy éppen a művészet kötött le. Mindenki talált ínyére valót, és ez igy volt kerek.

Nehéz lenne elsorolni mindent, sőt lehetetlen. Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem lehet szavakba önteni. Rengeteget fényképezek azért, hogy eljusson a szülőkhöz egy töredéke annak, amit én látok a gyermekeikből, és mindig arra gondolok, hogy  milyen jó is lenne, ha a szemeimmel megörökíthetném nekik a pillanatokat, amiket elveszitenek az életükből. Jó érzéssel tölt el, hogy sokan értékelik ezt. “Jónak lenni jó” mondogatom, amikor a sáros ruhát meglepiként kimosom, anyának kerítünk a gyerek által szedett áfonyából, mert elmosta az eső az utolsó próbálkozását, vagy szorítunk egy ágyat a tanári szobában, ha éppen túl sok az újdonság és az ismeretlen ahhoz, hogy valaki elaludjon. Csodálatos gyerekekkel csak csodálatos tábort lehet szervezni, és ezek a táborok ismét csodálatosak voltak!

Találozkunk, gyerekek, jövőre ugyanitt! 

                                                                                    Koncz Brigitta




© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad