Középiskolás vezetői fórumon vettünk részt Budapesten

2020. január 31.

A nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumot négyen képviseltük:  Nagy Kira és Papp Zsanett a 11.A-ból, Szabó Gréta és Vas Virág a 10.A-ból, vezetőnk pedig Cseke Sándor református vallástanár volt. A rendezvény megnyitóján, a Budapesti Műszaki Egyetemen, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntötte a közel 550 diákot, akik a Kárpát -medence minden részéből érkeztek. A Hazajáró televíziós műsor részéről Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor mutatták be, hogy készülnek a filmjeik. Ezt követően egy nagyszerű csapatépítős estén ismerkedhettünk diáktársainkkal. A szombati nap a BME-n kezdődött, ahol Kiss Róbert Richárd kommunikációs-szakértő tartott  tartalmas előadást, ahol a fórum résztvevői kipróbálhattak több kommunikációs technikát. Ezután megvitatásra kerültek az idei évi rendezmények, táborok és találkozók. A hétvége fénypontja szerintem az volt, amikor a Kossuth téren, a Rákóczi- szobor előtt megalkothattunk egy élőképet, ami minden résztvevő szívét megdobogtatta. Az Országházban Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke fogadott minket. Este a tanároknak Takaró Mihály irodalomtörténész tartott előadást a Szent Margit Gimnáziumban, míg mi, diákok  a Nemzeti Táncszínház Szabadság 89 című előadását tekintettük meg. Vasárnap egy kerekasztal beszélgetéssel zártuk a programsorozatot, majd kicsit búsan, de teli új élményekkel indulhattunk haza.

 

Számomra ez a kirándulás felemelő volt. Csodálatos érzés volt, amikor megannyi felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és magyarországi diákkal foghattam a nemzeti zászlónkat, ami által érezhető volt, hogy mi mind összetartozunk.

 

Papp Zsanett, 11.A




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad