Ünnepeink



2024. június 17.

Elballagtak a nyolcadikosaink

Elballagtak a nyolcadikosaink

A Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében tartotta ballagási ünnepségét az Ady-líceum két nyolcadik osztálya. Az osztályok és osztályfőnökeik (Csepregi Imola Eszter, 8.A és Nagy Enikő Ilona, 8.B) ünnepélyes bevonulását követően került sor a két osztály több ponton és műsorszámban összefonódó előadására, ezzel is jelezve azt, hogy bár külön tantermekben tanultak, sok izgalmas közös kalandban volt részük a négy év során.

 



2024. június 12.

Ady - ák gála

Ady - ák gála

A debreceni Ady Endre Gimnázium és a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum egyedülálló gálaestjére kerül sor június 16-án, vasárnap 17 órától a nagyváradi Szigligeti Színházban.

Több mint 120 fellépő diák, élő zenekar; több tucat műsorszám a legkülönfélébb műfajokban, tánc, ének, versek, jelenetek, hangszeres produkciók.

Fergeteges hangulat! Fiatal energiák! Emlékezetes este!

Jegyet váltani jelképes áron a színház pénztáránál vagy a biletmaster.ro oldalon lehet.

Várunk mindenkit szeretettel 9 és 99 éves kor között!



2024. június 08.

Elballagtak az Ady-líceum diákjai

Elballagtak az Ady-líceum diákjai

Valamivel több mint százharminc diák vett búcsút június 8-án, szombaton délelőtt a nagyváradi Ady Endre Líceumtól. Olvass tovább →

 



2024. június 06.

Ballagási ünnepség az Adyban - 2024

Szombaton, június 8-án, 11 órától kezdődően ballagnak az Ady-líceum idei végzősei. Az ünnepségre a sportpályán kerül sor, előtte azonban a Fő utcán is végigballagnak diákjaink, a főbejárattól indulva, az épület körül. Szeretettel hívjuk és várjuk a szülőket, rokonokat, ismerősöket. Ünnepeljünk együtt!

Online közvetítés:

 



2024. január 26.

A Himnusz képekben

A Himnusz képekben

A magyar kultúrát egész héten ünnepelték az Ady Endre Líceum diákjai és tanárai. A rajzórák keretén belül a Himnuszt illusztrálták a gyerekek színes képekben. A kreatív alkotásokból kiállítást rendeztünk iskolánk főfolyosóján Czirják Enikő rajztanárnő irányításával.



2024. január 25.

Együtt énekelt az iskola apraja-nagyja

Együtt énekelt az iskola apraja-nagyja A magyar kultúra hetének zárásaként villámcsődületben gyűlt össze az iskola közel 700 diákja az iskola előtti téren. 

2024. január 23.

Népművészeti kiállítás a magyar kultúra hetében

Népművészeti kiállítás a magyar kultúra hetében

A magyar kultúra egyik fontos részéről beszéltünk ma a 6.A-ban: a népi kultúra tárgyi emlékeiről. Olyan tárgyakat hoztak a gyermekek, amelyek otthonukban fellelhetők. 



2024. január 22.

Emlékezés Lédára halálának 90. évfordulóján

Emlékezés Lédára halálának 90. évfordulóján A magyar kultúra napja alkalmából Boka László, a budapesti Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa tartott előadást az Ady-líceum 9-12-es diákjainak. A kutató Ady és Léda váradi megismerkedéséről, majd 9 évig tartó viharos kapcsolatáról beszélt a jelenlévő diákoknak és tanároknak.

2024. január 22.

Magyar szerzők művei a magyar kultúra napján - magyarórák másképpen

Magyar szerzők művei a magyar kultúra napján - magyarórák másképpen

A Himnusz születésnapján az Ady-líceum kis-és nagydiákjai a nap első két órájában kedvenc versüket vagy szépprózai olvasmányukat hozták el magyarórára.

A programban Csepregi Imola, Demeter Emőke, Kirkósa Enikő és Sarkadi Viktória magyartanárok irányították a diákokat.



2023. november 22.

„Föl-földobott kő, földedre hullva, /Kicsi országom, újra meg újra/ Hazajön a fiad.”

„Föl-földobott kő, földedre hullva, /Kicsi országom, újra meg újra/ Hazajön a fiad.”

Iskolánk névadójára emlékeztünk születésnapján, november 22-én. Az Ady Endre Elméleti Líceumban hagyomány, hogy ezen a napon kilencedikes diákjaink szavalóversenyen vesznek részt, melyre kedvenc Ady-versükkel készülnek. 

 



2023. november 13.

A modern technika anyanyelvünk szolgálatában - a magyar nyelv napján is

A modern technika anyanyelvünk szolgálatában -  a magyar nyelv napján is

A magyar nyelv napja alkalmából a 9.E osztály diákjaival azt próbáltuk ki, hogyan hozhatunk létre irodalmi szövegeinkből digitálisan szerkesztett képeket, illetve mire használható fel az MI irodalomórán.

A diákok alkotó módon nyúltak a nyelvhez, az irodalomhoz, a képi megjelenítés pedig magát az irodalmi művet hozta közel a 21. századi diákhoz.



2023. szeptember 11.

Ünnepi tanévnyitó 2023–2024

Ünnepi tanévnyitó 2023–2024 Hagyományos ünnepi megnyitóval vette kezdetét a 2023/24-es tanév iskolánkban. 

2023. május 25.

Ballagási ünnepség az Adyban

Ballagási ünnepség az Adyban

Szombaton, május 27-én, 11 órától kezdődően ballagnak az Ady Líceum idei végzősei. Az ünnepségre a sportpályán kerül sor, előtte azonban a főutcán is végigballagnak diákjaink, a főbejárattól indulva, az épület körül. Szeretettel hívjuk és várjuk a szülőket, rokonokat, ismerősöket. Ünnepeljünk együtt!

 

Online közvetítés:

https://www.facebook.com/events/638905061439054/

 

 



2023. január 20.

Néptánc flashmob - egyöntetű siker!

Néptánc flashmob - egyöntetű siker!

Köszönet a táncosoknak, zenészeknek, szervezőknek: igen nagy sikere a volt a mai villámcsődületnek. Az esőre hajló időjárás ellenére az adys fiatalok felcsíkit táncoltak, és sikerült mindenkit, kicsit, nagyot, diákot, tanárt, szülőt és szinte minden résztvevőt bevonni a közös körtáncba. Méltó eseménye volt a mai a Magyar Kultúra Napi ünnepségsorozatnak.

Köszönjük a lelkesedést, mosolyt, jókedvet, sikerült meleget varázsolni a résztvevők szívébe.

Jövőre veletek ugyanitt, a majomszigeten!

 

 



2023. január 18.

A Himnusz születésnapjára

A Himnusz születésnapjára Az iskola 5-8. osztályos diákjai a mai napon ünneplőbe öltöztek, hiszen arra a napra emlékeztünk közösen, amikor Kölcsey Ferenc 1823-ban befejezte a később nemzeti imánkká váló Himnusz című költeményét. Az Erkel Ferenc által megzenésített mű ma több mint 200 diák hangján csendült fel az iskola folyosóján. 

2023. január 18.

A Petőfi-hét folytatódik: illusztrációk és állóképek

A  Petőfi-hét folytatódik: illusztrációk és állóképek A vers-staféta után tovább folytatódott a Petőfi költészetének szentelt hét. A diákok ezúttal - csoportban vagy egyénileg -  illusztrációkat készítettek egyik kedvelt Petőfi-versükhöz. Az illusztrációkat az osztályban bemutatták, 1-2 mondatos  magyarázatban kiemelve, hogy milyen érzést, gondolatot, motívumot ábrázoltak alkotásaikon. 

2023. január 17.

Kedvenc Petőfi-versem: vers-staféta a 6. A-ban

Kedvenc Petőfi-versem: vers-staféta a 6. A-ban A Petőfi-hét és A magyar kultúra hete alkalmából a hatodikosok kedvenc Petőfi-verseiket hozták el magyarórára. A rendhagyó óra bevezető részében a 9.D diákjai vezették be a kisebbeket az esemény jelentőségébe, majd  ajándékként elmondták kedves versüket. 

2023. január 17.

Járd ki lábam, járd ki most ... néptánc - flashmob a majomszigetnél

Járd ki lábam, járd ki most ... néptánc - flashmob a majomszigetnél

Január 20-án, pénteken 13 órától Járd ki lábam, járd ki most ... címmel néptánc - flashmobot szervez az Ady Endre Elméleti Líceum az iskola előtt, a volt majomsziget helyén. Az eseményre A Magyar Kultúra Napja alkalmából kerül sor, az iskola diákjainak és alkalmazottainak részvételével. 

Ha az időjárás véletlenül nem megfelelő, péntek délben közöljük a változtatásokat.

 



2023. január 16.

Petőfi 200. – Vers-staféta

Petőfi 200. – Vers-staféta

Miért nem szerette Petőfi, ha fényképezik? Hogyan tükröződik a költő romantikusan isteni természete a János vitéz megalkotásában? Aki tudja a választ, jelentkezzen egy csokiért a magyarkuckóban!

200 éve született a legismertebb magyar költő, Petőfi Sándor. Évfordulóját mától egy egész héten keresztül együtt ünneplik az adysok: versolvasás, szavalás, játékos szövegfeldolgozás, versírás, filmkészítés, tánc révén mélyítik el ismeretségüket a költővel.

 

(a kép forrása itt)



2022. december 21.

"Legyen minden nap karácsony" - diákjaink ünnepi műsora

"Legyen minden nap karácsony" - diákjaink ünnepi műsora Karácsonyváró hangulat töltötte be az iskolát ma délelőtt a 4.órától kezdődően. Diákjaink ünnepi műsorral kedveskedtek társaiknak és tanáraiknak. 

2022. december 20.

Karácsonyvárás a Mi Karácsonyfánknál

Karácsonyvárás a Mi Karácsonyfánknál Karácsonyi dalok csendültek fel a Mi Karácsonyfánknál diákjaink előadásában. Felkészítő tanárok Buna Boglárka és Kajántó Judit kollégáink voltak. Köszönjük!

2022. december 17.

Karácsonyi dalok csendültek fel a tanáriban

Karácsonyi dalok csendültek fel a tanáriban

 

 

 

 

 




 



2022. december 06.

Mikulásvárás, Mikulásjárás

Mikulásvárás, Mikulásjárás

Vártuk, jött, énekeltünk... 

Az Ady Endre Líceumba már reggel fél 8-kor elindult nehéz puttonyával és krampuszaival a Mikulás, hogy minden 5-8.osztályos gyermeknek odaadja a finom édességekkel teli 

ajándékcsomagot. A diákok sem maradtak adósai, hiszen Kajántó Judit tanárnő irányításával kedves dalokkal köszöntötték a Nagyszakállút. 



2022. november 20.

Pedagógusaink és diákunk díjazása a színházban

Pedagógusaink és diákunk díjazása a  színházban A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Bihar megyei szervezetének ünnepi díjátadójára került sor szombat este a Szigligeti Színházban. Az időpont nem véletlen, hiszen A magyar nyelv napjának hetében díjazták azokat a nagyszerű pedagógusokat, akik a nyelv- és identitásőrzés nemes feladatát is végezték és végzik pályájuk során.

2022. november 14.

"Fölmagasodni nem bírhatsz. De lobogsz még..." - A magyar nyelv napja a 11.A-ban

"Fölmagasodni nem bírhatsz. De lobogsz még..." - A magyar nyelv napja a 11.A-ban Rendhagyó világirodalom-óra keretében emlékezett meg a 11.A osztály a magyar nyelv napjáról. A diákok szöveggyűjteményt lapozgattak,  verseket olvastak fel egymásnak, előadták kedvenc  költeményüket, sőt saját alkotást is bemutattak. Elhangzottak többek között Karinthy Frigyes, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, József Attila, Faludy György, Kányádi Sándor művei. A magyar vers, a magyar költői nyelv varázsa bűvölhette el ezen az órán az arra fogékony diákokat. 

2022. október 23.

Emlékezés az 1956-os forradalom hőseire

Emlékezés az 1956-os forradalom hőseire

Pénteken, nemzeti ünnepünk alkalmából, diákjaink zenés-verses összeállítással emlékeztek meg az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról.  A  műsort Buna Boglárka, Kajántó Judit, Ardelean Klementina és Apáti Tímea tanárnők állították össze.

 



2022. szeptember 06.

Ünnepi tanévnyitó 2022–2023

Ünnepi tanévnyitó 2022–2023

Új tanév kezdődött a 250 éves Ady-líceumban. Bár az évnyitó ünnepség a hagyományos módon zajlott, a tanév mégis kicsit más lesz, mint az eddigiek, hiszen örvendetes változások indultak el a nyár folyamán: megkezdődött az épület teljes felújítása, illetve  elkezdte működését az első tanító-óvodapedagógus szak az iskolában. Változás történt az intézmény vezetőségében is, hiszen ebben a tanévben a korábban nyugdíjba vonuló Ciubotariu Éva, majd a leköszönő Antonie Csilla igazgatóhelyettesek helyét Buna Boglárka zenetanárnő veszi át. 

 



2022. szeptember 01.

Tanévkezdés az Ady-líceumban

Tanévkezdés az Ady-líceumban

Kedves diákok!

Az Ady Endre Elméleti Líceum ünnepi tanévnyitójára 2022. szeptember 5-én, hétfőn 10 órától kerül sor az iskola udvarán, melyre szeretettel várjuk diákjainkat és szüleiket. Kérünk minden diákot, hogy az ünnepi alkalomra fekete - fehérben, iskolai nyakkendővel jelenjen meg.

Az idei évben a tanítással párhuzamosan zajlik az iskola épületének a felújítása. Ezért kérjük szépen figyelemmel követni a hivatalos értesítéseket az iskola honlapján és az osztálycsoportokban, az osztályfőnökök által megosztva.

Az első iskolai hét menetrendje:

Hétfőn ünnepi tanévnyitón vesz részt mindenki az iskola udvarán 10 órától. A X, XI, XII. osztályok reggel 8-ra jönnek osztályfőnöki órára, az V, VI, VII, VIII és IX. osztályosok számára az ünnepélyes tanévnyitó után lesznek az osztályfőnöki órák megtartva.

Keddtől péntekig az V- VIII osztályos diákok rendesen jönnek iskolába, a liceumi diákok online tanításban vesznek részt, amíg a bentlakás teljesen el nem készül.

Beköltözésre a bentlakásba vasárnap, szeptember 11- én kerül sor.

Szép évkezdést kívánunk mindenkinek!

 

 



2022. március 15.

Közös ünneplés március 15-én

Közös ünneplés március 15-én

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából közös megemlékezésre hívtuk iskolánk diákjait.

A mai nap ünnepnap, amikor azt a fiatalos lendületet, reményt és elszántságot ünnepeljük, amivel 1848. március 15-én a Márciusi ifjak elindították a magyar forradalmat. 



2022. március 15.

Adysok a szabadságharc eseményeinek nyomában

Adysok a szabadságharc eseményeinek nyomában

 Az iskolánk diákjai március 13-án egy történelmi tanulmányi kiránduláson vettek részt. A kirándulás témája Az 18481849-es forradalom egy szabadságharc, az apropója pedig március 15., a nemzeti ünnepünk közeledte. A kirándulás tervezett programja szerint felidéztük a forradalom és a szabadságharc eseményeit és következményeit, de ez alkalommal az események természetes lefolyásának fordított sorrendjében haladtunk.        



2021. november 22.

Főhajtással és versmondással emlékeztünk iskolánk névadójára

Főhajtással és versmondással emlékeztünk iskolánk névadójára Ady Endre születésének 144. évfordulója alkalmából a 9.A és a 12.A osztály diákjai saját kedvenc Ady-verseiket mondtál el vagy olvasták fel az iskola könyvtárában. A versek előadása között  Ady nagyváradi éveinek egy-egy jelentősebb eseményét idézték fel a diákok: szóba került az újságírói szerep és a Léda-szerelem is. 

2021. szeptember 10.

Ünnepi tanévnyitó 2021 - 2022

Ünnepi tanévnyitó 2021 - 2022 Az Ady Endre Elméleti Líceum ünnepi tanévnyitójára 2021. szeptember 13-án 10 órától kerül sor az iskola udvarán, melyre szeretettel várjuk az V, VI, IX, X-es diákjainkat és szüleiket. A többi évfolyam számára a tanévnyitó az osztálytermeikben fél 10-től veszi kezdetét. Kérünk minden diákot, hogy az ünnepi alkalomra fekete - fehérben, iskolai nyakkendővel jelenjen meg. A járványügyi előírások betartásának megfelelően az egészségügyi maszk viselése mindenki számára kötelező.

2021. június 07.

Újra ballagtak az adysok!

Újra  ballagtak az adysok!

Verőfényes napsütésben búcsúztak szombaton délelőtt alma materüktől a nagyváradi Ady Endre Líceum tizenkettedikes diákjai. 

A világjárvány sok tekintetben felülírta a megszokott oktatási rendet, és félő volt, hogy az idén is elmarad a ballagás, mint történt az az elmúlt évben, de végül a szigorú járványvédelmi előírások betartása mellett sikerült megtartani szombaton az Ady Endre Líceumban is ezt a felnőtté válás folyamatában kiemelkedően fontos eseményt. A járványhelyzetre való tekintettel egy új ötlettel rukkolt elő az iskola: a végzősök nemcsak a tanintézmény falain belül, hanem azt elhagyva is ballagtak, így a Fő utcán is felcsendült a Gaudeamus igitur.

 

https://www.erdon.ro/kozelet/helyi-kozelet/ballagas-az-adyban-bucsuzunk-de-nem-felejtunk-3708649/



2021. március 15.

Március 15-i megemlékezés

Március 15-i megemlékezés

Március 15. az 1848–49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete és egyben a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja is. A járványügyi helyzetre való tekintettel a megemlékezésekre a szigorú előírások betartása mellett kerülhet sor. A méltóságteljes és rövid megemlékezésen iskolánk tanulóit a VIII.B osztály képviselte. Diákjaink  Vad Márta igazgatónő és Ardelean Klementina történelem szakos tanár kíséretében koszorút helyeztek el Szacsvay Imre szobránál. Szacsvay Nagyvárad első országgyűlési képviselője, az országgyűlés jegyzője, a szabadságharc polgári vértanúinak legifjabbika, elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar polgári és nemzeti célokért való küzdelemben.



2021. január 30.

Városnéző sétával tettük emlékezetessé kultúránk ünnepét

Városnéző sétával tettük emlékezetessé kultúránk ünnepét A magyar kultúra ünnepe alkalmából, január 19-én városnéző sétán vettek részt iskolánk, az Ady Endre Elméleti Líceum 9. osztályos tanulói. Vezetőnk, Makai-Bölöni Judit lelkesen kalauzolt bennünket a Nagyvárad szívében található épületek között. Felhívta a figyelmünket arra, hogy városunk számos műemlék épülettel büszkélkedhet.

2021. január 22.

Farsangi versek, rigmusok és játék A magyar kultúra napjára

Farsangi versek, rigmusok és játék A magyar kultúra napjára

A 6.A osztályosok saját készítésű kisfilmmel emlékeztek meg A magyar kultúra napjáról. A kultúránknak a népköltészethez és a népszokásokhoz kötődő szegletét választották, hiszen ez az, amiről órákon is szó esik mostanában, és mivel a farsangi időszakban vagyunk, ezért farsangi rigmusokat, verseket mondtak, és egy tréfás farsangi lóvásárt mutattak be zenével és tánccal. 



2021. január 21.

Séta Ady nyomában A Magyar Kultúra Hetében

Séta Ady nyomában A Magyar Kultúra Hetében

A 9.E osztály január 18-án, hétfőn vett részt A magyar kultúra napja alkalmából szervezett “Ady nyomában” elnevezésű sétán. A zord idő miatt az iskola kapujától a Szent László hídig jutottunk. Rövidke sétánk alatt hallottunk Ady életéről, Lédáról, egyes épületek megépítéséről és századokkal előtti funkciójáról. Magam és osztálytársaim nevében állíthatom, hogy a séta nemcsak hasznos, de élvezetes is volt. Az Ady Endre Líceum diákjaként fontosnak tartom, hogy minél többet tudjunk iskolánk névadójáról és a városról, ahol élünk. A hideg idő ellenére is jól éreztük magunkat, üdítő élmény volt a hónapok óta tartó online oktatás után az osztálytársak körében múlatni az időt.

Montserrat-Gróf F. Amaya



2021. január 21.

Városnéző séta A Magyar Kultúra Hetében

Január 20-án, A Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat alkalmából, nagy örömmel és lelkesedéssel vetettük bele magunkat  abba a városnéző sétába, amelyen iskolánk könyvtárosa, Makai-Bölöni Judit (alias Cseresznye) kalauzolt bennünket. Érdekes, mókás és ritka adalékokkal gazdagította ismereteinket városunk történelméről, elődeiről, nagy hírnevű, páratlan építészetéről és építészeti örökségünkről. A séta végén büszkén és felemelt fővel térhetünk haza, mert bizony van mire büszkének lennünk. Történetek, helyek, épületek, szobrok mind egyfajta töltöttséget hordoznak magukban, amelyet majd mi is a magunk módján továbbadunk. Egy igazi tartalmas és tanulságos időutazás volt ez, melynek várjuk a folytatását!

A 9.F diákjai



2021. január 21.

Zajlik A magyar kultúra hete rendezvénysorozat Nagyváradon

Iskolánk is részt vesz, mint minden évben A magyar kultúra hete programsorozatban.



2020. október 26.

Soeur Marie emlékére

Soeur Marie emlékére 93 éves korában elhunyt Marie de la Trinité Hubert orsolyita nővér, Soeur Marie, ahogy mi emlegettük, aki hosszú éveken keresztül a rend egyetlen képviselője volt Nagyváradon. A Szentháromságról Nevezett Mária Nővér 1989 után érkezett a városba, hogy felélessze, újraindítsa az orsolyita rendet. Áldásos missziós tevékenysége nyomán kis orsolyita közösséget alapított itt.  A nagyváradi rendház főnöknőjeként 2012-ig végezte nagy szeretettel, tettrekészséggel és áldozatvállalással  a missziós munkát. Sok, nagyon kedves barátot is szerzett Nagyváradon.  Az Ady Endre Líceum évnyitóinak, ballagásainak gyakori résztvevője volt. Nagy gondot fordított az iskola rendbehozatalának ügyére, hiszen szívén viselte, hogy a diákok a legjobb körülmények között tanulhassanak. Mindnyájunk számára megszívlelendő lehet az a Merici Szent Angéla-i tanítás, amit Soeur Marie is teljes szívvel-lélekkel vallott: " Igyekezzetek szeretettel, gyöngéd és szelíd kézzel vonzani a gyermekeket (...)Többet fogtok elérni a szeretet tanúságtételével és szívélyességével, mint szigorúsággal (...) Emléke legyen áldott!

2020. szeptember 16.

Rendhagyó tanévnyitó

Rendhagyó tanévnyitó „Carpe diem: élj a mostnak, a mának, mert minden emlékké fog válni villámgyorsan”, mondta köszöntőjében a tizenkettedikes Drăgan Anna kilencedikes diáktársainak. Hiszen - bár a megszokott tanévnyitó ünnepség ezúttal elmaradt - az Ady-líceum ezek között a megváltozott körülmények között is talált módot arra, hogy köszöntse új diákjait: a kis ötödikeset és a kilencedik osztályosokat is. Igazgató asszony minden kezdő osztályban kiosztotta az iskolanyakkendőket, a nagyobb diákok – az ötödikekben Mérai Petra nyolcadikos diáklány, a kilencedikekben pedig a 12.D-s Drăgan Anna és Dóczi Richárd – fogadták köszöntővel és verssel kisebb diáktársaikat. A többi osztályban az osztályfőnökök várták diákjaikat, és beszélgettek el velük a nyárról, az élményekről vagy éppen a pályaválasztásról, miközben ismertették az új tanév újdonságait és a betartandó szabályokat is. Míg azokban az osztályokban, ahol ezen a héten online oktatásban vesznek részt a tanulók, a tanévnyitó is ebben a formában zajlott.

2020. május 31.

Téglák a falban

Kedves kiadvány végzőseinkről, a Rákóczi Szövetség támogatásával. Az adysokról a 35. oldaltól olvashatnak.

Köszönjük!



2020. május 31.

Rendhagyó módon búcsúztattuk végzőseinket

Rendhagyó módon búcsúztattuk végzőseinket

Rendkívüli idők rendkívüli évzárója volt az idei, hiszen végzőseinktől a rádió hullámain keresztül vettünk búcsút. Bár a virágokkal feldíszített osztálytermekből való kiballagás, az iskola folyosóin, a kilencedikesek sorfala közötti méltóságteljes végigballagás elmaradt, és elmaradtak a megilletődött ölelések, a szeretetteljes mosolyok, a rádión keresztül mégis sikerült emlékezetes útravalóval útjukra bocsátanunk végzős diákjainkat.

https://www.facebook.com/watch/live/?v=1189163781421028



2020. február 08.

Szülők bálja a retró jegyében

Szülők bálja a retró jegyében

Sorrendben a 21. szülői bálra gyűltek össze szombat este a jelenlegi és volt adys diákok szülei, öregdiákok, osztályfőnökök, tanárok, meghívottak. A tehetséges diákok zenés-táncos produkciójában fellépett az Ady tánccsoportja először salsával, majd bachatával, show-táncot mutattak be a Vér-ikrek a 10.E-ből, és énekszámmal szórakoztatta a jelenlévőket az ugyancsak 10.E -s Szallós Tünde és a 9.C-s Marton Dorottya. 



2020. február 03.

Emlékezés a 30 évvel ezelőtti eseményekre

Emlékezés a 30 évvel ezelőtti eseményekre Nosztalgikus és megható pillanatoknak lehettek részesei azok, akik február 3-án részt vettek az iskola 30 évvel ezelőtti történéseit felelevenítő ünnepi beszélgetésen. Az események akkori fő szereplői azoknak az eseményeknek a láncolatát idézték fel, melyeknek nyomán az Ady Endre Elméleti Líceum visszakapta egykori státusát, magyar tannyelvű elméleti líceum rangját. 

2020. február 03.

Meghívó: 30 éve Ady Líceum - ünnepi visszaemlékezés

Meghívó: 30 éve Ady Líceum - ünnepi visszaemlékezés

Szeretettel és nagy örömmel hívjuk, várjuk az érdeklődőket, egykori és jelenlegi tanárainkat és diákjainkat a 30 éve  Ady Líceum rendezvénysorozatunk első eseményére. Hétfőn, 2020. február  3- án, délután fél kettőkor kezdődik az iskola dísztermében az ünnepi visszaemlékezés, melynek vendégei iskolánk azon egykori pedagógusai, akik aktívan részt vettek az iskola- pontosan 30 évvel ezelőtt történt -  újraalakításában. Felidézzük az akkori eseményeket, azt, hogyan lett a Moghioroș – 5-ös számú Ipari Líceumból Ady Endre Elméleti Líceum.



2020. január 22.

Magyar kultúra-napi rendezvény

Magyar kultúra-napi rendezvény Igazi ünneppé vált a magyar kultúra napja iskolánk könyvtárában. Iskolánk diákjai nem annyira lelkesen érkeztek, azt hitték, hogy ez is csak egy kipipálandó, kötelező program, ellenben a saját diáktársaik által készített kisfilmeket megnézve nagyon élvezték az itt töltött időt és elgondolkodtak azon mind, hogy nekik mit is jelent magyarnak lenni. 

2019. október 06.

Október 6., az aradi vértanúk nemzeti gyásznapja.

Október 6., az aradi vértanúk nemzeti gyásznapja. Ünnepi műsorral emlékeztek ma, október 4-én, az 1848–1849-es forradalom vértanúira az Ady Endre Elméleti Líceumban. Ez alkalommal a líceum a Budapesti Rákóczi Szövetség Diákutaztatási programjának keretében érkező Debreceni Szakképzési Centrum Vegyipari Szakgimnáziumának diákjait és tanárait látta vendégül. A közös előadásra az iskola dísztermében került sor.

2019. szeptember 09.

Tanévnyitó ünnepség

Tanévnyitó ünnepség

A 2019-2020-as tanév nyitó ünnepségén közel  700 adys diák sorakozott fel az iskola udvarán, és fogadta a jókívánságokat, a buzdító, bátorító szavakat, melyekkel Vad Márta igazgatónő, Szabó Ödön parlamenti képviselő, majd a  tanfelügyelőség, az önkormányzat és az egyházak képviselői köszöntötték őket. 

https://www.biharinaplo.ro/helyi/2019/09/09/bizalomra-es-hitelessegre-van-szukseg-az-oktatasban.biharinaplo



2019. június 01.

Ballagás 2019 - képekben

Ballagás 2019 - képekben

A ballagási ünnepség 11 órától vette kezdetét, minekutána a diákok búcsút intettek az osztálytermeiknek, az iskola falainak, majd diáktársaik sorfala és a családtagok, barátok, hozzátartozók figyelme által övezve kivonultak az iskola udvarára. A megjelenteket Kirkósa Enikő köszöntötte, majd Vad Márta iskolaigazgató vette át a szót. „Hogy mit viszel magaddal, csak rajtad múlik. Számtalan dolgot kaptál, vidd a legjavát. Merj nagyot álmodni és lépj, mindig tud hova, ne az ingoványosra. Kívánom, találd meg a célt és tudj tenni érte. Örülj a pillanatnak, a tudásnak, a mosolynak, s mindazt, amivel a Jóisten megáldott és mi formálni próbáltuk, fordítsd mindig jóra. Ne feledd: együtt, kézen fogva erősebbek vagyunk. Isten áldjon meg benneteket. Mi mindig visszavárunk” – búcsúzott a végzős diákoktól.

https://www.biharinaplo.ro/helyi/2019/06/02/aki-adys-volt-orokre-az-marad.biharinaplo



2019. június 01.

„Ezek a pillanatok most csak a mieink, és meg kell őket élni, úgy igazán.”

„Ezek a pillanatok most csak a mieink, és meg kell őket élni, úgy igazán.”

Június első szombatján elballagott 126 diákunk. Ünnepi beszédek, köszöntések sora- Biró Rozália parlamenti képviselő, Pető Dalma városi tanácsos, Mahajduda János atya, Szűcs Éva tanügyi előadó, Dézsi Enikő szülőbizottsági elnök őszinte, megszívlelendő jótanácsai tették emlékezetessé a ballagók utolsó adys napját. 

http://www.biharinaplo.ro/helyi/2019/06/02/aki-adys-volt-orokre-az-marad.biharinaplo



2019. március 20.

Közösen ünnepeltünk március 15-én

Közösen ünnepeltünk március 15-én

Három iskola ünnepelte együtt március 15-ét,  s ez megsokszorozta nemzeti ünnepünk értékét. 1848. március 15-ére emlékeztünk együtt. Nemzetünk életében az olyan történelmi sorsfordulók egyike ez a nap, amely által többnek és igazabbnak tudhatjuk magunkat, érezzük egy közösség összetartozását. Az 1848-49-es szabadságharc hősei hazafiságunk példaképei, akik megmutatták, hogy összetartással érhetőek el a nagy dolgok, és ez ugyanúgy, ahogy a 19. században, ma is igaz.

Az Ady Endre Elméleti Líceum ez alkalommal két debreceni iskolát látott vendégül. Együtt ünnepeltünk a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium és a Debreceni Szakképzési Centrum Vegyipari Szakgimnáziumának  tanáraival és diákságával.



2018. október 23.

Ünnepi műsor az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére

Ünnepi műsor az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére

1956 októberében Magyarországon békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. Október 23-án, nemzeti ünnepünkön, Nagyváradon, az Ady Endre Elméleti Líceum dísztermében az iskola hagyományaihoz híven az alkalomhoz illő zenés-verses-dramatikus összeállítással emlékeztek meg a X.A és XI.E osztály tanulói erről a rendkívüli és tragikus történelmi eseményről. A műsor, amelyet Ardelean Klementina tanárnő állított össze, a Himnusz eléneklésével ért véget.



2018. október 06.

Október 6-i koszorúzás

Október 6-i koszorúzás Az aradi vértanúk kivégzésének napján, a nemzeti gyásznapon, idén is részt vettünk  a nagyváradi Nagysándor József emléktáblájánál szervezett megemlékezésen és koszorúzáson.

2018. október 06.

Ünnepi műsor az aradi vértanúk tiszteletére

Ünnepi műsor az aradi vértanúk tiszteletére Október 6., az aradi vértanúk nemzeti gyásznapja. Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc leverése után osztrák megtorlás következett. 1849. október 6-án, reggel fél hatkor a legyőzött magyar hősökön súlyos bosszút állt a bécsi udvar. Négy honvédtábornokot golyó általi, kilencet pedig kötél általi halálra ítéltek. A történelem soha nem felejti emléküket. 

2018. szeptember 15.

Adys diákok a magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén

Adys diákok a magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége a történelmi egyházakkal partnerségben immár ötödik alkalommal szervezte meg a magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét. A magyar pedagógusok, diákok, szülők közös ünnepének eddig sorban a csíksomlyói kegytemplom, a Farkas utcai református templom, a sepsiszentgyörgyi unitárius templom és a brassói evangélikus templom adott otthont. Idén a nagyváradi római katolikus székesegyházban Exc. Böcskei László megyéspüspök által celebrált Veni sancte szentmisével nyitottuk meg a tanévet szeptember 15-én.



2018. szeptember 10.

"Legyetek nagyok is és kicsik is, mert mindkettőnek lenni kell"- Tanévnyitó az Adyban

"Legyetek nagyok is és kicsik is, mert mindkettőnek lenni kell"- Tanévnyitó az Adyban

A hagyományos módon kezdődött az idei tanév is az Ady Endre Líceumban. Igazgatónőnk, városi elöljáróink, egyházaink képviselői fogalmazták meg jótanácsaikat, bátorító szavaikat a sokszor személyes hangvételű ünnepi beszédekben. A nyolcadikosok és a tizenkettedikesek nevében köszöntötte Rázmán Botond és István Zsuzsanna az ötödikeseket és a kilencedikeset. 



2018. szeptember 05.

Ünnepélyes tanévnyitó

Ünnepélyes tanévnyitó

Szeretettel várjuk a diákokat és szüleiket az Ady Endre Elméleti Líceum tanévnyitó ünnepségére, amely 2018. szeptember 10-én, hétfőn 10 órakor kezdődik.

Kérjük a tanuló ifjúságot, hogy az alkalomhoz illő öltözetben (fehér ing/ blúz, sötét nadrág/ szoknya, adys nyakkendő) 9:30-tól kezdve gyülekezzen az iskola udvarán, ahol az osztályfőnökök várják őket.

A tanévnyitót követően az osztályfőnöki órán kiosztjuk a tankönyveket.



2018. május 26.

„És most mégis mindenki ül. Senki sem ballag sehova.”

„És most mégis mindenki ül. Senki sem ballag sehova.”

Május 26.,szombat. A kilencedikesek sorfalat állnak, a tizedikesek székeket hordanak, a tizenegyedikesek osztályt díszítenek és műsorral készülnek. Magyar közösségünk képviselői fogalmazzák meg ünnepi gondolataikat, szülők, rokonok, barátok állnak meghatottan, virágcsokrokkal, ajándékcsomagokat szorongatva, fényképezőgéppel kezükben. „Ezek az emberek csak értetek vannak ma itt, minden mosoly titeket céloz meg, minden kar titeket ölel át, értetek nyílnak ki az ablakok...” 

 



2018. május 19.

Öregdiákok találkozója

Öregdiákok találkozója

Meghitt hangulatban, a korábbi alkalmaknál jóval kevesebb résztvevővel zajlott az öregdiákok találkozója az idén. Vad Márta iskolaigazgató fogadta az egybegyűlteket a tanáriban, s köszöntő szavait megelőzően elmondta: ez egy különös év, ugyanis, mint kiderült, nappali tagozatok nemigen végeztek sem ötven, sem hatvan évvel ezelőtt. Ötven éve ugyanis változott az oktatási rendszer, azaz tizenegyről tizenkét évre módosult az érettségit megelőző tanévek száma, így abban az évben senki nem végzett nappali tagozaton.



2018. április 12.

Kiállítás és műhelymunka a magyar költészet napján

Kiállítás és műhelymunka a magyar költészet napján A Partiumi Keresztény Egyetem oktatói voltak vendégeink a magyar költészet napján. Dr. Balogh Andrea, dr. János Szabolcs és dr. Verók Attila látogattak el hozzánk, hogy egy rendhagyó irodalomóra keretén belül elbeszélgessenek a diákokkal az április 11-éhez köthető jeles évfordulókról, a 2017-es és 2018-as emlékévről, valamint műhelymunka során hozzák közelebb a diákokhoz a verseket.

2018. március 15.

Ünnepeltünk

Ünnepeltünk

       1848. március 15-ére emlékeztünk ma. Immár 170 év telt el azóta, hogy történelmünk egyik legfelemelőbb pillanatát, óráit, napjait élte át a pesti ifjúság.  Az 1848-49-es szabadságharc hőseire emlékeznünk kell, hiszen ők hazafiságunk példaképei, akik megmutatták, hogy összetartással érhetőek el a nagy dolgok, és ez ugyanúgy, ahogy a 19. században, úgy ma is igaz. Az Ady Endre Elméleti Líceum diákjai egy rövid, összefoglaló műsorral kívántak emléket állítani nagyjainknak. 



2018. március 05.

Ismét öregdiák-találkozó

Ismét öregdiák-találkozó

2018. május 19-én, 10 órakor ismét öregdiák-találkozóra várjuk iskolánk egykori diákjait. A találkozó keretén belül osztályfőnöki órákra és az arany-, gyémánt- és rubinoklevelek ünnepélyes átadására is sor kerül.

Kérjük az 50, 60 és 70 évvel ezelőtt végzett osztályok képviselőit, hogy a díszoklevelek elkészítése végett minél előbb jelentkezzenek az iskola titkárságán naponta 12 és 16 óra között, vagy a 0259431706 telefonszámon. 



2018. január 27.

Hagyományos szülői bál az Adyban

Hagyományos szülői bál az Adyban

A hagyományos forgatókönyv szerint zajlott az idei, a 19.  szülői bál is. Az est első felében diákok léptek fel zenés-táncos produkcióikkal. A műsor után kezdődött az igazi báli mulatság, melyre sok szülő és néhány tanár jelmezt is öltött, és a Sanzon együttes zenéjére ropták a táncot hajnalig. Közben tombolahúzás és jelmezfelvonulás is volt, illetve meg lehetett csodálni  (és vásárolni) a szorgos anyukák tortakompozícióit. 

https://www.biharinaplo.ro/helyi/2018/01/28/hagyomanyos-szuloi-bal-az-adyban.biharinaplo



2018. január 26.

Megemlékezés Ady Endre halálának évfordulóján

Megemlékezés Ady Endre halálának évfordulóján

Halálának kilencvenkilencedik évfordulójára emlékezve rendhagyó módon idéztük meg a költőt, Ady Endrét 2018. január 26-án. Iskolánk névadóját ünnepelve életének jelentős eseményeiről, a Nagyváradon eltöltött éveiről beszélgettünk a X.F tagjaival, majd sor került a költő ifjúságot megszólító verseinek, a lázongó, újat akaró fiatalokról szóló költeményeknek a felolvasására. Az egymás után elhangzó versek meghallgatása után közösen kerestük a választ az oly sokszor feltett kérdésre: Valóban él-e az ifjú szívekben Ady?



2018. január 22.

Himnusz - soronként - a magyar kultúra napján

Himnusz - soronként -  a magyar kultúra napján

A magyar kultúra ünnepe alkalmából az RMDSZ nagyváradi körzete HIMNUSZ KLUB elnevezéssel pályázatot hirdetett nagyváradi iskolák magyar tagozatai számára.

A pályázat témájának megfelelően  Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményét adták elő a diákok oly módon, hogy minden verssort iskolánk más-más diákja mondott. Nemzeti imánkat 64 gyerek szólaltatta meg. A versenykiíráshoz igazodva az előadásról videofilm készült. 

 



2017. december 27.

Karácsonyi műsor

Karácsonyi műsor

A karácsonyi szünet előtti utolsó napon verses-zenés műsorral teremtették meg a közelgő ünnep hangulatát a kis- és nagydiákok.

Az alkalomhoz illő műsorban karácsonyi kórusműveket adott elő az iskola kórusa. Az énekek között szavalatok hangzottak el, és egy betlehemest is bemutattak a diákok. A műsor legmeghittebb pillanataként az iskola tanári zenekara és kórusa közösen énekelt ismert karácsonyi dalokat, amelybe a nézők is bekapcsolódtak. Az utolsó hét így nem csak egy szokványos várakozással teli adventi hét volt, hanem egy közös, meghitt készülődés a Megváltóval való találkozásra, a szeretet és az őszinte egymásra figyelés  jegyében.

 



2017. december 20.

Olasz-francia köszöntés karácsonykor

Olasz-francia köszöntés karácsonykor

A francia és az olasz nyelvet második idegen nyelvként tanuló kilencedikes és tizedikes diákok francia és olasz nyelvű karácsonyi dalokkal köszöntötték társaikat és tanáraikat. A dalok a nagyszünetben, az iskola folyosóján csendültek fel, megteremtve ezzel a karácsonyvárás kellemes hangulatát. 

 

 



2017. december 20.

Angol nyelvű karácsonyi köszöntés

Angol nyelvű karácsonyi köszöntés A legkisebb adysok, az 5.A és 5.B diákjai angol nyelvű karácsonyi versekkel és énekekkel kívántak örömteli ünnepeket tanáraiknak. A tanáriban verset mondó és éneklő kisdiákokat angoltanáruk, Pallai Márta tanárnő szaloncukorral jutalmazta meg. 

2017. november 22.

Ady-rendezvényeink záróakkordja

Ady-rendezvényeink záróakkordja

Az Ady Endre emlékének adózó eseménysorozat záróakkordjaként a költő születése napján, november 22-én tartottuk meg, immár huszonhetedik alkalommal, iskolánk kilencedikes diákjainak az Ady-szavalóversenyt a könyvtár olvasótermében.



2017. november 16.

Ady-rendezvények: Büszke voltam a magyarra

Ady-rendezvények: Büszke voltam a magyarra

A nagyváradi Ady Endre Líceumban is megünneplik Ady Endre születésének 140. évfordulóját, az ünnepségsorozat megnyitójára tegnap délután került sor.

http://www.reggeliujsag.ro/felemelo-hogy-ady-nyelven-szolhatok/

https://www.biharinaplo.ro/helyi/2017/11/16/ady-monodrama-az-ady-liceumban.biharinaplo



2017. október 23.

Október 23.

Október 23.

Október 23-án, nemzeti ünnepünkön, Nagyváradon, az Ady Endre Elméleti Líceum dísztermében az iskola hagyományaihoz híven az alkalomhoz illő zenés-verses összeállítással emlékeztek meg az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról. Az iskola folyosóján egy gyertya lángja emlékeztetett a forradalom hőseire, azokra a fiatalokra, gyerekekre, akik 1956-ban legdrágább kincsüket, az életüket áldozták fel a szabadságért.



2017. szeptember 11.

A 2017–2018-as tanév ünnepélyes megnyitója

A 2017–2018-as tanév ünnepélyes megnyitója

"Az első lépésetek legyen az első építőkő megtalálása..."

2017. szeptember 11-én 10 órakor kezdődött meg az új tanév az ünnepélyes megnyitóval.

 

http://www.erdon.ro/az-ady-mindig-a-sikerek-iskolaja-volt/

 

 

 

 



2017. június 15.

Tanévzáró a váradi Ady Endre Líceumban

Tanévzáró a váradi Ady Endre Líceumban

Tegnap délelőtt az iskola dísztermében tartották a tanévzáró ünnepségeket az Ady Endre Középiskola V–VII., és IX–XI. osztályos diákjai számára. Vad Márta beszéde után díjakat adtak át. Népdalokat énekelt a Buna Boglárka tanárnő által felkészített kórus.

https://www.biharinaplo.ro/helyi/2017/06/15/tanevzaro-a-varadi-ady-endre-liceumban.biharinaplo



2017. június 13.

„A műsor már véget ért, ez csak ráadás. Elkezdődhet holnap egy másik folytatás.” – Elballagtak az Ady nyolcadikosai –

„A műsor már véget ért, ez csak ráadás. Elkezdődhet holnap egy másik folytatás.” – Elballagtak az Ady nyolcadikosai –

A 8.A (osztályfőnök Kirkósa Enikő) és a 8.B (osztályfőnök Fazekas Csilla) osztály közösen vett búcsút általános iskolás éveitől. Mivel sem iskolájuktól, sem tanáraiktól nem kellett elköszönniük – hiszen szinte kivétel nélkül itt folytatják majd tanulmányaikat –, produkciójuk nem annyira könnyes-szomorkásra, mint inkább szellemes-humorosra sikeredett, tele ötlettel és vidámsággal. 

https://www.biharinaplo.ro/…/elballagtak-az-ady-nyolcadikos…

#biharinapló #nagyvárad #ballagás #Adyiskola



2017. június 03.

Ballagók és ittmaradók

Ballagók és ittmaradók

"...papírsárkányoknak láttunk mindig titeket. Olyanoknak, akik a magasba vágytak, és oda is jutottak, és mi néztünk titeket, csodáltuk bátorságotokat, magabiztosságotokat, azt, ahogy nem féltetek dacolni a széllel, és attól sem, hogy egyszer majd nem fúj tovább." (Miheler Dóra, 11.E osztály)



2017. június 03.

Formabontó ballagás

Formabontó ballagás

Állítsd meg az éneket

Ne tépjétek szívemet

Ne mondj búcsút, legyél néma

Ne vezényelj indulóra

Kicserélem egész énem

Csak az emlékeket védem.

Mintha kőhöz imádkoznék

Odalöksz a szekérderék

Felnőtt-ifjú tömegébe

Sodródom már, ez a vége

Nyakamat tekerem, csak hogy lássam

Mitől válok el alássan. (Részlet a végzős Farkas Réka búcsúbeszédéből)

 



2017. június 02.

Elballagtak a végzőseink

Elballagtak a végzőseink Május 27-én, szombaton ballagott el hat végzős osztályunk 150 diákja. Tekintsék meg képes összeállításunkat.

2017. május 25.

245 évesek vagyunk: szabadtéri tevékenységek

245 évesek vagyunk: szabadtéri tevékenységek Ünnepségünk során igyekeztünk mindenkit megszólítani, mindenkinek kínálni valami olyan jellegű tevékenységet, amelynek során jól érzi magát kicsi, nagy, diák, öregdiák, szülő. Így került sor gulyáskészítésre, palacsintasütésre, zabhegyezős tevékenységekre, aszfaltrajzversenyre, csoportos és egyéni játékokra a Dt szervezésében, kisállatkiállításra, palacsintaevő versenyre, sporttevékenységekre és az örökös tanár-diák-szülő focibajnokságra, ami az idén az öregdiákok csapataival is bővült. S hogy mindez hogyan sikerült, arról tanúskodjanak az alábbi képsorok.

2017. május 24.

245 évesek vagyunk: a 7próba döntője

245 évesek vagyunk: a 7próba döntője A 245 éves évfordulónk keretében zajlott le a híres adys 7próba döntője, melynek keretén belül a négy legjobb csapat vetélkedett. A 7 területet felölelő, képes, hangos, mindenkit megizzasztó 7 feladat jó hangulatot és sok izgalmat termett, melyről az alábbi képsorok is tanúskodnak.

2017. május 23.

245 évesek vagyunk: Táblaavatás és kiállításmegnyitók

245 évesek vagyunk: Táblaavatás és kiállításmegnyitók Május 20-án, szombaton emléktábla avatásával kezdtük a napot. Iskolánk eddigi elnevezései vannak megörökítve rajta. Az Orsolya-rend hagyatékából rendezett ideiglenes kiállítás megnyitója volt a következő állomás, majd iskolánk médiakörének Minden, ami Ady című fotókiállítása lett ünnepélyes keretek közt megnyitva. Képes összeállításunk következik.

2017. március 15.

Két országban egy nemzet - Március 15. az Ady Endre Elméleti Líceumban

Két országban egy nemzet - Március 15. az Ady Endre Elméleti Líceumban

Idén sem maradt el a megemlékezés az Ady Endre Elméleti Líceumban, viszont most a szokásos adys műsor mellett a debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnázium is velünk együtt ünnepelt.



2017. január 20.

A magyar kultúra napja

A magyar kultúra napja

A magyar kultúra napját többfajta tevékenységgel ünnepelte meg az Ady diáksága: közös versmondással, felolvasással és beszélgetéssel, illetve képes prezentációval emlékeztek meg az eseményről.




Zöld hét


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad