Tamási Áron-kiállítással nyitottuk meg a főfolyosót

2023. november 06.

Magyarország kolozsvári főkonzulátusának szervezésében és Szász István Tas kurátorsága alatt nyílt meg a Tamási Áron életét bemutató kiállítás, melyet rendhagyó irodalomóra követett a 9.A és 9.E osztályok számára. 

A helyszínen megjelent tanulókat, tanáraikat, illetve a vendégeket Vad Márta iskolaigazgató köszöntötte, aki kiemelte: másfél éve felújítás zajlik a tanintézményben, ezzel a kiállítással avatják fel az elkészült folyosót. Az iskolavezető köszöntötte a megnyitón megjelent Nyíri Csabát, Leányfalu egykori polgármesterét, Pető Dalma önkormányzati képviselőt, Kiss Törék Ildikó és Meleg Vilmos színművészeket, Demeter Katalin konzult, illetve Szász István Tast, a kiállítás kurátorát. Demeter Katalin az iskola egykori diákjaként üdvözölte a megjelenteket, rámutatva Várad történelmi jelentőségére. Szász István Tas arra hívta fel a fiatal hallgatóság figyelmét: értékeljék az időt, saját szellemi, lelki gyarapodásukra is használják fel azt. A leányfalui Hitel-Múzeum Galéria Alapítvány gondozásában levő Tamási-kiállítás megnyitását követően az iskola két osztályának diákjai rendhagyó irodalomórán vettek részt a díszterem előterében, amelyen Szász István Tas, a galéria alapítója Tamási Áron életét mutatta be a hallgatóságnak, nem annyira irodalmi munkásságának szempontjából, hanem inkább a nemzetéért dolgozó, közéleti személyiség mivoltát.

„Tamási Áron valóban a legszékelyebb magyar és a legmagyarabb székely volt, aki nemcsak gyönyörű szavakkal andalította el a szépre és megújulásra szoruló lelkeket és szellemeket, de utat is mutatott a nemzet fordulatokban gazdag, sűrűsödő jövőjének rengetegében” – fogalmazott a kiállítás kurátora, aki gyerekként személyesen is találkozhatott az íróval. Az előadó beszélt többek között Tamási gyerekkoráról, arról, mennyire játszott fontos szerepet továbbtanulásában balesete, melynek során elvesztette bal hüvelykujját, de szó volt amerikai útjáról és Kolozsvárról történő kényszerű meneküléséről is. Az előadás után Kiss Törék Ildikó és Meleg Vilmos előadásában elhangzott Tompa László Lófürösztés című verse, illetve a Tamási alakját megidéző Ahol ringott a bölcső című összeállítás.

János Piroska, www.erdon.ro

 

Iskolánk diákja így emlékezik az eseményre:

Abban a kiváltságban részesültünk, hogy megnézhettünk a Tamás Áronról szóló kiállítást. Örömmel láttam, hogy osztálytársaim mennyire érdeklődtek a magyar kultúra iránt. Én is örültem, hogy megismerkedhettem egy híres magyar íróval. Egyik művét, az Ábel a rengetegben címűt már említette a magyartanárnőm VIII. osztályban, de akkor nem kaptam különösebben kedvet az elolvasásához. A kiállítás azonban meghozta a kedvem a régi háziolvasmány elővételéhez, hiszen teljesen másképp néztem már a könyvre. Alapból egy klasszikus könyvet az unalmas, régies, dohos és nehezen olvasható kifejezésekkel illetünk, de miután megismerhettem a szerzőjét, akivel azonosulni tudtam egyes tulajdonságaiban, már úgy érzem, ez a könyv sok izgalmat rejteghet számomra. Valószínüleg ez lesz a következő könyv, amelyet Cseresznyétől el fogok kérni, és valami teljesen más könyvvel a kezemben jövök ki. Lehet, egy másik Tamás Áronnal, ha már ennyire szimpatizálok vele. Remélem, a Bölcső és bagoly cíművel, mert arról is jókat hallottam.

Remélem, még láthatok hasonló kiállitást, mert feldobja a szürke iskolás napokat.

Szabó Zoé, X.F




Zöld hét


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad