Az egyetemisták és a polgármester nyomában

2023. október 24.

Az 5.B osztály az Iskola másként-hét második napját a Partiumi Keresztény Egyetemen kezdte, ahol Benedek Andrea, egyetemi docens várt minket.

Végigjártuk az egyetem zegzugos folyosóit, bekopogtattunk az egyetemi könyvtárba, a könyvelőségre, az Erasmus és a karrier- irodába, sőt még a prorektor irodájába is. Mindenhol nagyon kedvesen fogadták az osztályt.

Rajzoltunk névjegykártyát, megtudtuk, hogy fontos amögé is nézni, hogy az általunk választott álom-foglalkozás mit is takar valójában, s nagyon fontos, hogy olyan foglalkozást válasszunk, amit tiszta szívből szeretünk.

Bekkukkantottuk a képzőművészek munkájába és a Zene Tanszéken megtapasztalhattuk a zene összekötő erejét. A testünkön doboltunk és egy afrikai népdalt énekeltünk együtt az egyetemistákkal! Fergeteges hangulat volt! Az egyetemi látogatásunk egy izgalmas Kahoottal zártuk. Levezetésként csocsóztunk és pingpongoztunk az Egyetemista Önkormányzat klubtermében.

Ezután a Városháza tornya felé vettük az irányt. Felmásztunk a torony tetejére, rácsodálkoztunk, hogy milyen szép városban élünk! A Városháza következett, ahol szívélyesen fogadott minket Zatykó Gyula, a polgármester tanácsadója. Körbevezetett minket a Városházán, sőt, még a Nagyterembe is leülhettünk a polgármester és a tanácsosok helyére. Elmesélte, miből áll a tanácsosok munkája, hogy lehet valaki tanácsos vagy polgármester, miből származik a város jövedelme, mi a stratégiája. Ilyen és még számos érdekes dolgot tudhattunk meg.

Hálásan köszönjük vendéglátóinknak a szíves fogadtatást, ígérjük, még visszatérünk!

 

Fazekas Csilla




Zöld hét


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad